Rejtett kamera buktatta le a pofátlan sorozatbetörőket Kókán - Videó

Kóka
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 22. 15:40
Juhász Csabához egy hónap alatt háromszor is betörtek, az utolsó esetnél csaknem el is kapta a tettest, ám annak sikerült meglépnie, azonban a biztonsági kamera felvételei alapján vélhetően könnyen azonosítják majd.

A Pest vármegyei Kókán, Felsőhegyen nem ritkák a betörések, különösen a pincesoron, ahol számos nyaraló, vendégház is található, ám az egyik helyi ingatlantulajdonos, Juhász Csaba szerint az idei évbe valóságos betörés cunami sújtja a területet. Ennek ő maga is elszenvedője, hiszen a vendégházába, a Juhász Pincészetbe egy hónapon belül háromszor törtek be

A ház tetejét megbontva, jutottak be az épületbe a betörők Fotó: Juhász Csaba

Az első betörés március 15-én történt, akkor „csak” apróságokat vittek el, konnektorokat, lámpákat, könnyen elvihető dolgokat. Ekkor még nem is tettem feljelentést, gondoltam valami szerencsétlennek kellett kenyérre, de gyorsan kiderült, hogy nem erről van szó 

– idézi fel a bűncselekmény sorozat kezdetét Csaba, aki elárulta, hogy nem sokkal ezután március 27-én újra betörtek hozzájuk, ugyanúgy a tető megbontásával jutottak be, de ekkor már nem az apróságokra mentek.

Elvitték a tévét, a riasztó rendszert, a biztonsági kamerákat, a pincéből a borokat, a hálószobákból az ágyneműket, lényegében mindent, amit tudtak,

a kár bőven millió feletti volt – fejtette ki a tulajdonos, aki ekkor már fejlejelentést is tett, de érezte, hogy ennél többet is tehet. 

A betörők egyikének a jobb karján egy tetoválás van  Fotó: olvasói

Felszereltem egy rejtett kamerát és egy új riasztót, a megérzésem nem csalt, mert április 15-én újra betörtek, a közelben voltam, mikor jelzett a riasztó és az egyik szomszéd sem volt messze. Mire odaértünk két férfit láttuk a tetőről leugrani, akik azonnal menekülőre fogták, mi pedig utánuk. Én azt üldöztem, akit a kamera is felvett, de sajnos, amikor az erdőhöz ért nyomát vesztettem.

 - mondta Csaba, aki köszönhetően a remek minőségű felvételeknek, amolyan magánynyomozásba kezdett és elkezdte a tetoválószalonokat körbejárni, hátha valamelyik tetoválóművész felismeri a betörőn látható formát. A tulaj azt is elmondta, hogy az utolsó eset óta a tetőszerkezetet is megerősítették, hogy ott többé ne tudjanak behatolni és bízik benne, hogy a felvételek alapján mihamarabb beazonosítják és el is fogják a tetteseket, akik vélhetően mind a három bűncselekményért felelősek.

Csaba a közösségi média oldalán közzétette a betörőről készül videót, illetve azt is tudatta, hogy az egyik betörő maximum 170 cm magas és a jobb karján egy méretes, könnyen felismerhető tetoválás van, és aki felismerné a férfit jelezze a hatóságoknak, illetve neki.  

Alább te is megnézhetsz a betörőről készül felvételt:

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.