A 2010 előtti időszakban a magyar sport területén több kihívással is szembesülni kellett, az azóta eltelt bő egy évtizedben azonban a kormánya célul tűzte ki a jelentős fejlődést a sport területén, és megtízszerezte, 172 milliárd forintra emelte a sportra költött pénzt. Ezeket a fejlesztéseket mutatja be a "Hajrá, magyarok!" című kiadvány, amely májusban országjárásra indul, hogy bemutassa azokat az eredményeket, amelyeket a kormányzat a sport területén elért.
Leginkább a személyes konzultációban és a beszélgetések erejében hiszünk, ezért május hónapban országjárás keretében szeretnénk találkozni sportegyesületi vezetőkkel, testnevelő tanárokkal, szülőkkel, edzőkkel és mindenkivel, aki a sport iránt érdeklődik és szereti a sportot, hogy kicsit átbeszéljük a sport országos és helyi körülményeit, lehetőségeit
– mondta Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.
Az országjárás a Sportegyesületek Országos Szövetségének a koordinációja mellett valósul meg.
A Sportegyesületek Országos Szövetsége azt javasolta, hogy legyen egy, a sokak sportolását zászlajára tűző, a kormányzati program nevét viselő sportszakmai országjárás, a Sportoló nemzet sportszakmai országjárás. Úgy gondoltuk, hogy az a legjobb, hogy ha megteremtjük a közvetlen beszélgetés és az előremutató eszmecsere lehetőségét. Éppen ezért május elejétől, a május 6-i sport napjához kapcsolódva egy bő hónapon, másfél hónapon keresztül zajlanak majd ezek a konzultációk
– mondta Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke.
Az országjáráson nem csak az élsport, hanem a tömegsport területén is zajlik majd az eszmecsere.
Szeretnénk, ha minél több honfitársunkhoz eljutnának azok az intézkedések, amik az elmúlt évtizedben a sportirányítást jellemezték. Hogy érezzék jobban saját maguk is azt, hogy ezek az intézkedések, ezek a döntések az ő életükre is hatással vannak és milyen hatással tudnak lenni. Meg lehet kérdezni tőlünk, hogy hol van lehetőség a sportolásra, miről szól a sportoló nemzet program. Ebben szeretnénk egy dialógust, párbeszédet kialakítani ezeken a közönségtalálkozókon. Nyilván az ott elhangzott javaslatokat, az ott elhangzott olyan előremutató észrevételeket pedig adott esetben igyekszünk beépíteni a sportirányítás következő időszakában
– mondta el dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.