"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 16. 06:30
A fiú rejtélyes körülmények között tűnt el és még rejtélyesebb módon került elő. Lászlóra édesanyja talált rá.

Napokon keresztül sem éjjele, sem nappala nem volt annak a családnak, miután rejtélyes körülmények között veszett nyoma a 18 éves K. László Zoltánnak pénteken, április 12-én. A fiatal férfiről eltűnése után annyit tudtak csak, hogy Jászárokszállásról ment Kocsérra autóval, azonban ezután nyomtalanul eltűnt, sem telefonján, sem máshol nem lehetett elérni. 

rendőrség, keresés
László a telefonját sem vette fel. Édesanyja minden erejét a fia utáni kutatásra fordította   Fotó: Pexels (illusztráció)

A férfi szüleihez tartott volna, azonban mikor oda nem érkezett meg, és aggódó családja is hiába kereste a mobilján, azonnal jelezték eltűnését a rendőrségnek. Ezzel egy időben kétségbeesett posztban kértek segítséget:

A telefonja ki van kapcsolva, nem reagál semmire! Jászárokszállásról ment el Kocsérra, utoljára a szüleivel tegnap délután, 16:45 környékén beszélt telefonon. Akkor azt mondta, hogy megy haza, de oda nem érkezett meg!

– írta rokona. 

Hozzátették, hogy a helyzet azért különösen aggasztó, mert Lászlónak tavaly már volt egy öngyilkossági kísérlete.

 Ahogyan azt is elmondták, hogy a férfin fehér ing, fehér nadrág és egy barna kapucnis pulóver volt. 

László családja nem adta fel, éjt nappallá téve kutatott a férfi után, aki három napi idegőrlő keresést követően végül hétfőn, április 15-én délután megkerült, méghozzá igencsak hihetetlen, mi több, csodával határos módon. A férfit ugyanis saját édesanyja találta meg egy buszmegállóban, ugyanolyan furcsa körülmények között, ahogyan eltűnt:

– Én nem hagytam annyiban, kerestem, amennyire csak az erőmből tellett. A fiamról van szó – mondta lapunknak László édesanyja. 

Az asszony ezért egy egész napot ült végig egy megálló környékén, ahol fia esetleg felbukkanhatott. Az anyai szív és kitartás végül győzedelmeskedett:

Megfogadtam, hogy nem mozdulok onnan, míg a fiamat meg nem találom. Ott ültem, és egyszer csak elsétált előttem 

– mesélte a hihetetlen történetet az asszony. Hozzáfűzte, égi szerencse volt ez, fia ugyanis nem a saját öltözékében jelent meg.

– Nem a saját ruhája volt rajta, hanem egy zöld pulóver, nem volt nála a telefonja, csak az iratai. Szerencsére épségben volt, de elég zavart és zaklatott. Csoda, hogy egyáltalán felismertem. Ki tudja, mi történt volna, ha én nem szúrom ki őt – sorolta. Egyelőre nem tudják, hogy pontosan mi történhetett a férfivel, egyelőre boldogok, hogy épségben előkerült: 

Még nem tudjuk, pontosan mi történt vele, most csak örülök, hogy meglett a fiam és megölelhetem. Most csak ez számít, semmi más

– szögezte le. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.