Dráma Budapesten, végső elkeseredésében lépett villamos elé egy nő

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 07. 15:09
Az öngyilkossági kísérletet egy épp arra járó rendőr akadályozta meg.

Egy percen belül kétszer mentette meg egy nő életét a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól Kovács Attila r. alezredes, aki épp munkába tartott, amikor felfigyelt az elkeseredett asszonyra, aki először a kocsik között barangolva próbált öngyilkos lenni, majd később villamos elé akart lépni. 

Az első eset a Róbert Károly körútnál történt. Erre a főtiszt így emlékszik vissza:

Felfigyeltem egy nőre a forgalmi sávok között. Az első pillanattól éreztem, mozgásán láttam, hogy nem egy lámpaperiódust elvétő, véletlenül a kocsik közé keveredő gyalogosról van szó, hanem valamiféle baljós szándékosságról, úgy viselkedett, mint aki tudatosan el akarja gázoltatni magát.

 - emlékezett vissza, kiemelve, hogy miután látta, hogy a nő a zöld jelzésre épp induló járműforgalmat észlelve sem megy le az útpályáról odarohant, majd levezette őt az autóútrról.

  Az út közepén húzódó járdaszigethez voltunk közelebb, oda irányítottam, kézenfekvőbb, biztonságosabb volt, mint a többsávos úton keresztül megközelíteni a járdát. 

Itt azonban még nem volt vége az életmentésnek, ugyanis a valami okból kifolyólag teljesen elkeseredett hölgy hirtelen egy érkező villamos elé akart lépni. Élete csakis Kovács László r. alezredes gyors reflexének köszönhető:

A ruházatát megragadva tudtam lendületét lelassítani, így nem a jármű elé, hanem a szerelvény első ajtajának csapódott, majd a földre esett. Nyilvánvaló volt, hogy nem hagyhatom egyedül: tekintette üveges volt, ő maga teljesen zaklatott állapotban ücsörgött a földön, és azt ismételgette, hogy el akarja dobni az életét. 

- olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán.

A kétszeres öngyilkossági kísérletet végrehajtó nőhöz végül mentőt és rendőrt hívtak, majd kórházba szállították megfigyelésre.

Ha Ön krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.