Mentősök előtt szégyenítette meg feleségét Magyar Péter

Varga Judit
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 04. 20:10
Eljátszotta, hogy öngyilkos lett, de mire kiértek a mentők, eltűnt.

A Varga Judit által a FrizbiTV-nek adott exkluzív interjúból nehéz eldönteni, hogy melyik a legmegrázóbb részlet, de egyértelműen köztük szerepel az, amikor az volt igazságügyi miniszter férje öngyilkosságot színlelt. 

MAGYAR Péter; VARGA Judit
Magyar Péter egyszer még azt is eljátszotta, hogy öngyilkos lett, csak azért, hogy kellemetlen, megalázó helyzetbe hozza a feleségét. Fotó: Vasvári Tamás

Az elmondottak szerint Magyar Péter feküdt az ágyon, és mellett volt egy 10 darabos Xanax nevű nyugtató, amiben már csak egy darab volt. Varga Judit nem tudta, hogy a férje vett-e be belőle, de a férfi többször szólongatás ellenére sem volt hajlandó megmozdulni vagy megszólalni. 

Nem tudhattam, hogy kilenc vagy nyolc darabot vett-e be, alapvető emberi kötelességemnek eleget téve felhívtam a mentőket. Ahogy letettem a telefont, felkelt - mint egy ilyen Netflix-sorozatban - rám nézett üveges tekintettel, majd közölte, hogy mondjam le a mentőket, nem vett be semmit

A történetnek azonban ennyivel még nem lett vége. Varga Judit ugyanis a férje telefonján beszélt az anyósával az esetről, miközben a férj elszökött az autójukkal. Ezalatt kiértek a mentők, és kénytelen volt velük közölni az akkori miniszter, hogy a páciens elszökött autóval. 

Ráadásul a szirénázó mentők kiérkezését a házuk elé a gyerekek bentről végignézték. Miután Varga tisztázta a helyzetet - sikerült ugyanis időközben elérni Magyart telefonon - a mentők elmentek, 

ő bement a szobába és a két kisebb gyermek előtt nem tudta visszafogni magát, elkezdett zokogni. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.