A MÁV-Start Pilisvörösvár és Rákos között közlekedő S76-os vonatai - kísérleti jelleggel - jegyvizsgáló nélkül közlekednek április 7-től - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel. Azt írták, hogy a két hónaposra tervezett tesztelési, majd az értékelési folyamat után várhatóan számos másik elővárosi és vidéki vonalra is kiterjesztik a kalauz nélküli közlekedést. Szúrópróbaszerű jegyellenőrzések továbbra is lesznek a vonatokon - tették hozzá.
A március 1-jén bevezetett új tarifa- és kedvezményrendszer jelentősen egyszerűsítette a jegyváltást és az utazást, ezért nem szükséges az állandó jegyvizsgálói jelenlét a vonatokon
- olvasható a közleményben.
Egyúttal jelezték, hogy a mostani tapasztalatok alapján döntenek az intézkedés kiterjesztésről, illetve amennyiben szükséges, akkor előtte "finomhangolást végeznek rajta". A hasonló megoldás Nyugat-Európában és néhány térségbeli országban is megszokott - jegyezte meg a vasúttársaság. Kitértek arra is, hogy a korszerűsítés az eddiginél több feladatot ró a mozdonyvezetőkre: "ők látják majd el az élőszavas utastájékoztatást a hangosbemondó berendezésén keresztül rendkívüli helyzet vagy forgalmi okból történő megállás esetén". Továbbá a mozdonyvezetők feladata lesz az utasok biztonságos fel- és leszállásának ellenőrzése a visszapillantó tükrök, illetve a kamerarendszer segítségével, valamint a fogyatékossággal élő vagy mozgásukban korlátozott utasok be- vagy leszállításának segítése a kerekesszék-emelő berendezés kezelésével. A mozdonyvezető hatáskörébe tartozik a biztonságos közlekedés egyes feltételeinek ellenőrzése, így a "megfelelő ajtóműködés vagy az utastér szemrevételezéssel történő átnézése, egyes utazási komforttényezők (például a beltéri hőmérséklet) ellenőrzése" írták. A közleményben kiemelték: a legfontosabb az utasok biztonsága. Ezzel kapcsolatban közölték, hogy felhívják az utasok figyelmét az ajtók melletti vészhívókra; ennek használatával vehetik fel a kapcsolatot a mozdonyvezetővel bármilyen rendellenesség esetén. Felhívták a figyelmet arra, hogy Pilisvörösvár és Rákos között az állomásokon, megállóhelyeken van pénztár vagy jegykiadó automata, és külön ajánlották a MÁV app használatát.
A vasúttársaság a tesztidőszak első hónapjában, május 5-ig a jegyvizsgálások során menetjegy, bérlet vagy érvényes utazásra jogosító okmány nélkül felszálló utasok számára 2600 forintos pótdíjat számít fel a jegy árán kívül - közölték, hozzátéve, hogy május 6-tól a pótdíj 25 ezer forint lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.