"Visznek mindent, ami nincs lebetonozva" - Tolvajok miatt rettegnek a jászkarajenőiek

tolvajok
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 27. 11:00
Visznek mindent, amit érnek a lelkiismeretlen tolvajok a Pest vármegyei községben. Többen már azt fontolgatják, hogy elköltöznek a településről. Igazságot Jászkarajenőnek néven, már egy Facebook csoportot is létrehoztak, ahol a településen történt bűncselekményről is lehet olvasni.

A helyiek szerint borzasztóan leromlott Jászkarajenő közbiztonsága. Többen azt fontolgatják, hogy maguk mögött hagyják szeretett városukat, mert úgy vélik megállíthatatlanul megszaporodtak a lopások, ráadásul a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények is gyakran előfordulnak.

Sokan már a költözés fontolgatják a gyakori rablások miatt   Fotó(illusztráció):  Pexels/ Anna Shvets 

A teleülésen élők úgy gondolják, hogy nem csak árulják, hanem egyre többen is fogyasztják a bódító szereket.

- Jó napot Innen csak menekülni lehet. Hozzánk fényes nappal jöttek be. Meg számolni se tudom hányszor törték fel a gyerekem kocsiját. Ki teregetni se lehet, mert a ruhákat is ellopják. Este sötétedés után más sétálni sem ajánlat. A mi kocsink szerencsére kamera alatt parkol.

- írta az egyik elkeseredett lakos, aki már úgy gondolja, hogy nincs más választás, el kell költözni Jászkarajenőről.

A lakosok panaszkodnak, hogy már nem csak az éj leple alatt csapnak le a tolvajok. Már fényes nappal is történnek lopások. Visznek mindent, ami nincs lebetonozva. Talicskát, kerékpárt, de volt olyan ház ahol a komplett kerítésnek kelt lába. A napokban a Rákóczi Áruház mellett lévő ház elől a kukákat vitték el ismeretlenek. A szomszédjából egyik reggelre pedig 14 akkumulátornak kelt lába. A fűben szinte gyalogutat tapostak ki egészen a házukig. Mégse lettek meg az elkövetők.

- fejtette ki Csaba, aki már szeretne végre békében élni.
A helyiek úgy gondolják, hogy 24 órás kamerás megfigyeléssel, a polgárőrség létszámának növelésével lehetne visszaszorítani az esetek számát. De jó ötletnek tartanák lakossági fórum létrehozását ahol az emberek meg tudják osztani egymással az információkat, hogy ezzel segítsék elő a nyomozást.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.