Ahogy arról korábban beszámoltunk, nagypénteken, hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy négyszintes társasházban robbanás történt Budapest tizenegyedik kerületében. Hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre. A Kruspér utcai társasház egyik harmadik emeleti, húsz négyzetméteres lakásában volt robbanás, amely kidöntött egy falat, így az ott keletkezett tűz átterjedt a mellette lévő lakásra is. Mindkét lakás teljes terjedelmében égett. A tűzoltók az egyik lakásban a romok átkutatása közben egy mozgásában korlátozott idős nő holttestét találták meg. A tűzben két másik ember is megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
Az oltás idejére ötven embernek kellett elhagynia a társasházat, számukra a katasztrófavédelem a Budapesti Közlekedési Központtól melegedőbuszt kért a helyszínre. Az épületet az áramszolgáltató, a két lakást a gázszolgáltató leválasztotta a hálózatról.
A társasházat statikus fogja megvizsgálni, hogy lakható maradt-e. A tűz keletkezési körülményeinek kivizsgálása érdekében tűzvizsgálat indult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.