Bejelentés

Orbán Viktor közölte: ezek a 2024-es év gazdasági tervei

Bors

Létrehozva: 2024.03.04.

Módosítva: 2024.03.04.

Orbán Viktor felszólalt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idei gazdasági évnyitó rendezvényén.

A hagyományokhoz híven Orbán Viktor volt a fő szónoka a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idei gazdasági évnyitó rendezvényének is. Az eseményen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter is felszólalt.

ORBÁN Viktor
Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor kormányfő a beszéde elején azt mondta, hogy az európai gazdaságpolitikák kétféle típusa van: szakszervezeti és piacalapú. A sikeres gazdaságpolitika két feltétele: egy sikeres gazdasági kormányzás és egy jó kamarai háttér. 

Éppen ezért én optimista vagyok. 

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormányfő szerepe a gazdaságpolitikában, hogy ne vesszen ki a "józan paraszti bölcsesség". Sajnos egyelőre nem nekünk tartoznak, hanem mi tartozunk másoknak - tette hozzá. Mindig többet kell keresni, mint amennyit költünk - mondta a kormányfő. A költségvetési hiány egyelőre nem felel meg ennek. A harmadik szempont jobb dolgozni, mint tengeni-lengeni. Minden erőt arra kell összpontosítani, hogy van értelme dolgozni. Jobb, ha mi keressün másokon - ez a negyedik tétel.  

Nagyobb lendület kell

Most arra látunk esélyt, hogy 2024-ben nagyobb lendületet tud venni a magyar gazdaság, és ez azért lehetséges, mert a 2020-2024 közöti időszakban a válságok ellenére a reálgazdaság nagyobb baj nélkül túlélte ezt az időszakot - mondta Orbán Viktor. Hagytuk, hogy az emberek és a vállalkozók keressenek a 2010-19 között.  A kormányfő nagy eredménynek nevezte, hogy a keleti beruházások értéke az első helyre ugrott, míg a magyaroké a negyedikre. 

Orbán Viktor: A geopolitika és a geopolitikai rivalizálás felülírja a gazdaságpolitikát

Orbán Viktor szerint átszabják a világ politikai és gazdasági térképét. A geopolitikai változás azért fontos, mert a világ nyugati és nem nyugati fele teljesen eltérően ítél meg bizonyos dolgokat - tette hozzá. Az utóbbira jó példa az orosz-ukrán háború. Ugyanez a helyzet a tajvani konfliktus körül is - tette hozzá. 

Mindez azt jelenti, hogy a geopolitika és a geopolitikai rivalizálás felülírja a gazdaságpolitikát.  

A technológiai fejlődést is politikai szempontok határozzák meg - tette hozzá. Nem mindegy Magyarország számára, hogy ez az egész konfliktus, hogyan végződik. 

A Nyugat folyamatosan veszít a versenyképességéből

A kormányfő arról is beszélt, hogy a Nyugat folyamatosan veszít a versenyképességéből, és egyelőre nem is hiszi el Európa magáról, hogy képes lesz olyan belső változásokat elindítani, ami a versenyképességet javítaná. 

Az, hogy konnektivitás, vagy szétválasztás lesz-e a jövőben, az nagyban befolyásolja Magyarország lehetőséget. 

Ha együttműködés lesz, akkor mindkét világ megtalálhatja a lehetőségeit - ismertette a kormányfő.  A magyar gazdaságpolitika arra tesz, hogy a két világ közötti együttműködés lesz a jövőben, és ez mozgatja a magyar külpolitikát - mondta Orbán Viktor. 

Ez a magyar nézőpont

Orbán Viktor rámutatott arra, hogy a háború miatt nem tudja Európa elkerülni, hogy felfegyverkezzen. Gyorsított hadiipari fejlesztések zajlanak, most két-három évvel előrébb van Magyarország, mint a többi európai ország. A kormányfő szerint ezt a háborút a Nyugat nem nyeri meg az oroszokkal szemben. Ez egy proxy-háború. Az oroszok sem fogják megnyerni ezt a háborút a Nyugattal szemben. Mindezek alapján előbb, vagy utóbb béketárgyalások lesznek - mondta a kormányfő. Nyugaton egy nagy vita van a háború kapcsán. egyesek szerint az idő a Nyugat oldalán áll - tette hozzá. 

A háború a mi nézőpontunkból, hogy az orosz határ közelebb jön-e a magyar határhoz.  

Az utóbbi teljesen ellentétes a mi érdekeinkkel - tette hozzá. Előállhat az a helyzet is, hogy az oroszok csak az amerikaiakkal fognak tárgyalni, és Európa teljesen kimarad. 

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az előttünk lévő európai választások nagy jelentőségűek. Egyik oldalon vannak a föderalisták, míg a másikon a globalisták. 

Ma egy ideológiavezérelt politizálás zajlik Európában. 

Akik a legfontosabb pozíciókat elfoglalják, azok baloldali-ideológikus emberek, és nem tudják egyensúlyban tartani az eszméket és a gyakorlatot - mondta a kormányfő. Egy jobboldali, a valóságot jobban tisztelő politikai kurzus jöhet Európában, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy áttörés is legyen - tette hozzá.  

Magyar-szlovák-szerb-osztrák együttműködés jöhet

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy még létezik a visegrádi együttműködés, főleg a miniszteri szinten. Mindezek mellett a szuverenista államok együttműködése is erősödik: Szlovákia, Szerbia és Ausztria. Az utóbbi a V4 mellett jelenhet meg - tette hozzá. 

Profitegyenleg

A kormányfő a profitegyenlegről azt mondta, hogy annak lényege, mennyi pénz érkezik az országba, és mennyi távozik. 4-6 milliárd eurót visznek ki a külföldiek itthonról a gazdasági teljesítményük révén. Ennek nem lehet örülni, és azon kell gondolkozni, hogy mit lehet tenni, hogy minél nagyobb része itthon maradjon. Nem megoldás a zárás, mert akkor beruházások sem jönnek - ismertette a kormányfő. 

A legfőbb cél, hogy a külföldön befektető magyar vállalkozásoknak 4-6 milliárd forintot kell hazahozniuk. Jelenleg a magyar vállalatok 1,3-1,5 milliárd forintot hoznak vissza.

A jövőnk szempontjából a legfontosabb, hogy azokat a cégeket segítsük, akik külföldön profitot termelnek, és azt hazahozzák - mondta Orbán Viktor. 

Hiány csökkentés

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy csak úgy lehet megoldani a pénzegyenlegkérdést, ha a kifektetési politikánk sikeres lesz. A költségvetési hiányról azt mondta a kormányfő, hogy a hiányt nem lehet úgy csökkenteni, hogy bizonyos területeken visszalépünk. 2024-ben 4,5 százalékos lehet a hiány, majd 3,7 százalék, ezután 2,9 százalék lehet. Ha három év alatt nem sikerül ezt teljesíteni, akkor marad még egy évünk - tette hozzá. Mindezek alapján a hiány teljesíthető.  

 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek