
Egy időben kifejezetten nagy divatja volt azoknak a katasztrófafilmeknek, amik a világűrből érkező fenyegetéseket vették górcső alá: elég csak az Armageddon című sci-fi klasszikusra gondolnunk! Nos, a veszély, hogy egy aszteroida a Földbe csapódjon, ezzel pedig mindent és mindenkit kiirtson, nem is annyira légből kapott. Köztudott, hogy a dinoszauruszok egy hasonló esemény következtében pusztultak ki. Természetesen nekik még nem voltak sem űrhajóik, sem a csillagokat pásztázó távcsöveik, sem saját NASA-juk, így aligha volt esélyük elkerülni a katasztrófát – nem úgy, mint nekünk.
Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalon belül külön részleg foglalkozik a gyilkos aszteroidák jelentette fenyegetésekkel: a Bolygóvédelmi Koordinációs Iroda (Planetary Defense Coordination Office, PDCO) 2016 óta létezik, és gyakorlatilag a feladatuk, hogy a Földre potenciálisan veszélyt jelentő űrsziklákat tartsák szemmel, és ha szükséges, időben kiadják a figyelmeztetést.
Mikor tekinthető egy aszteroida potenciálisan veszélyesnek? Ha átmérője legalább 140 méter, emellett a Föld pályáját minimum 0,5 csillagászati egységnyi távolságban metszi. Ez a Föld és a Nap távolságának a fele, azaz még mindig igen nagy távolság. A NASA jelenleg 2300 olyan aszteroidáról tud, ami eléri ezt a méretet, ezek közül pedig 153 az, amelyik képes lehet megközelíteni a Földet az említett 0,5 csillagászati egységen belül. Ha a PDCO veszélyt észlel, elsőként a Fehér Házat értesíti a NASA. Ha a potenciális veszély nem csak az Egyesült Államokat érinti, akkor az ENSZ Világűrügyi Hivatala a következő, akit értesítenek.
A szakemberek szerint ha becsapódás fenyegeti a Földet, azt is van esély elkerülni. 2021 óta komolyan dolgoznak az erre irányuló megoldások kidolgozásán. Az egyik legismertebb az aszteroidák eltérítését célzó, első tesztküldetését sikerrel végrehajtó DART-projekt. Persze fontos megjegyezni, hogy az idő a legfontosabb tényező: ahhoz, hogy a szakemberek egy megfelelő, az adott szituációban alkalmazható katasztrófamegelőző módszert megalkossanak, 5-10 évvel előre kell látniuk az eseményeket – azaz koránt sem olyan pillanatok alatt történnek a dolgok, mint a hollywoodi filmeken. Ha sajnos túl későn veszik észre az aszteroidát, a tudomány jelenlegi állása szerint a NASA ehetetlen lenne. Épp ezért kulcsfontosságú a potenciálisan veszélyes aszteroidák folyamatos szemmel tartása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.