Borzasztó haláleset történt az amerikai Kentuckyban. A Madisonville-i North Hopkins középiskolában ugyanis csütörtök este egy adománygyűjtő rendezvényt tartottak, amely során epret is szolgáltak fel az összegyűltek számára. A szervezők, sőt, még a későbbi áldozat családja sem sejtette, hogy a meghívottak közül egy gyermek súlyosan allergiás a gyümölcsre. Az estről haza felé tartva egy 8 éves kisfiú nagyon rosszul érezte magát, ezért a családja azonnal kórházba szállította este fél 11-kor, de az orvosok órákkal később hazaengedték a gyermeket, miután benadrylt adtak neki, illetve kezelték a tüneteit. Az orvosi segítség ellenére azonban mégis tragédia történt.
Péntek reggel saját szülei találtak rá az elhunyt kisfiúra, aki az éjszaka folyamán belehalt az eper által kiváltott allergiás reakcióiba. A rejtélyes haláleset miatt azonnal nyomozást rendeltek el, és a helyi egészségügyi minisztérium most frissítette az előzetes boncolási jelentését – melyet a brit Metro magazin szemlézett:
– Dr. Christopher Kiefer orvosszakértő szerint az eperrel kapcsolatos incidens egy elszigetelt allergiás reakció volt, azonban továbbra is azt tanácsolják az embereknek, hogy ne fogyasszanak az iskolában kínált gyümölcsből – számolt be róla a boncolási jegyzőkönyv. Úgy látszik, hogy az áldozat szervezete különösen rosszul reagált a középiskolában fogyasztott eperre, és az egészségügyi szakemberek munkájának ellenére sem tudták megmenteni. A vizsgálat és a nyomozás folytatódik az ügyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.