"Rettegtem, hogy meg fog halni" - háromszor újult ki az agydaganata a csodás kislánynak

rákos
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 25. 18:30
Az édesanya hisztérikus rohamot kapott.

Egy bizonyos kor fölött az emberek egyre többet gondolnak családalapításra. Sokak számára csak és kizárólag úgy lehet teljes az élet, ha gyermeket vállalnak. Nincs is annál csodálatosabb érzés, mint amikor megtudjuk, hogy a próbálkozások sikeresek voltak, és bizony összejött a kisbaba. A várandósság alatt igyekszünk mindenre felkészülni, van azonban egy olyan dolog, ami mindenképpen hidegzuhanyként ér minden szülőt:  ha a gyermeke daganatos. 

Kislány , elem, kórház
A fél életét a kórházban töltötte a kislány / Fotó: StoryTime Studio

Darren Frazer és felesége a lehető legrosszabb hírrel találkoztak szembe, amikor az orvosok közölték velük, hogy tündéri, szeretett kislányuk daganatos. Olyan érzés ez, amit egyetlen szülő sem szeretne megtapasztalni, ők pedig hisztérikus rohamot kaptak. A kis Grace viszonylag korán megtanult járni. Még egészen pici volt, amikor már lábra tudott állni és kapaszkodva meg tudott tenni néhány lépést. Hamarosan azonban a szülők arra lettek figyelmesek, hogy egyik napról a másikra rosszul lett, és nem bírt lábra állni. Hiába próbálta feltolni magát, lába mindig összeroskadt, a kicsi pedig elesett. Hamarosan hányni kezdett, így azonnal orvoshoz vitték a szülők. 

A babát megvizsgálták, és jött a szörnyű hír, a kicsinek agydaganata van. Először megműtötték, és az állapota javulni kezdett. Gyógyultnak minősítették, de hamarosan visszaesett, és kiújult a rák. Másodjára kemoterápiával pusztították el a rákos sejteket, de ismét visszatért a betegség, immáron pedig nagyobb volt, mint az első alkalommal. Azonnal megműtötték, ezúttal pedig végérvényesen sikerült kiűzni a rákos sejteket, mert a kicsi immáron hat éve gyógyult. Most súlyos skizofréniával küzd, a szülők azonban reménykednek benne, hogy sikerül ennek ellenére is teljes értékű, boldog életet biztosítani a számára - írja a The Sun

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.