Fontos

Pedofiloknak nincs kegyelem! Itt az alkotmánymódosítási javaslat

Bors

Létrehozva: 2024.02.08.

A Magyar Nemzet birtokába kerültek annak a módosító javaslatnak a részletei, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be csütörtök délután.

Az alkotmánymódosító javaslat értelmében a jövőben nem kaphatnak elnöki kegyelmet olyan személyek, akik kiskorú személyek sérelmére követtek el szándékos bűncselekményeket – tudta meg a Magyar Nemzet. Vagyis amennyiben az Országgyűlés megszavazza az alkotmánymódosítást, a jövőben a köztársasági elnöknek nem lesz joga kegyelmet adni olyan elítélteknek, akiket pedofíliával kapcsolatos bűncselekmények ügyében ítélték el.

 

A lap birtokába jutott információk szerint az alkotmánymódosítást a köztársasági elnök kegyelmi döntése körül kialakult vitával indokolták.

Magyarországon a gyermek a legfontosabb! A gyermekek kárára elkövetett bűncselekmények tetteseit a törvény teljes szigorával kell büntetni. Aki kiskorú gyermek kárára szándékos bűncselekményt követ el, az semmilyen indokkal nem mentesülhet a tettei következményei alól

– áll a módosítási javaslat indoklásában, amely szerint egyértelműen ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy a gyermekek kárára szándékos bűncselekményt elkövetők kegyelem útján mentesüljenek a büntetésük hátrányos jogkövetkezményei alól, és újra büntetlen előéletűvé válhassanak.

Alaptörvényünkben kell világossá tenni, hogy a gyermekek kárára bűncselekményt elkövetők számára nincs kegyelem!

– fogalmaznak a dokumentumban. Lapunk információi szerint az alkotmánymódosítás rendelkezik arról is, hogy mit kell tennie a köztársasági elnöknek az olyan, folyamatban lévő kegyelmi kérelmekkel kapcsolatban, amelyekben egy kiskorú személy sérelmére elkövetett bűncselekmény esetében nyújtanak be kérvényt. Az átmeneti rendelkezések ugyanis egyértelműsítik, hogy a már folyamatban lévő kegyelmi ügyekben is alkalmazni kell a kiskorúakat védő, kegyelmet kizáró rendelkezést.

Vitatott döntés

Az elnöki kegyelemmel kapcsolatos vita azok után robbant ki, hogy Novák Katalin tavaly április végén kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, akit egy rendbeli bűnsegédként elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete, valamint egy rendbeli vesztegetés hatósági eljárásban bűntette miatt ítélték szabadságvesztésre, közügyektől és foglalkozástól eltiltásra.

Az elítélt 2021 óta töltötte büntetését, összesen egy év öt hónapot töltött büntetés-végrehajtási intézetben, majd mivel magatartásában nem volt kivetnivaló, 2023. március 31-től reintegrációs őrizetbe került, vagyis a büntetés-végrehajtási intézetet elhagyta, saját lakásában helyezték el, és elektromos távfelügyeleti eszközt szereltek fel rá. Erre bíró döntése alapján került sor, amely figyelembe vette személyes körülményeit, a büntetés-végrehajtás során tanúsított magatartását is.

Nincs kegyelem

Az üggyel kapcsolatban a pontot az i-re végül Orbán Viktor miniszterelnök tette fel, aki a közösségi oldalán megosztott videóban elmondta: a kormány nevében benyújtott egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson.

Kialakult egy vita az elnöki kegyelem jogköréről, de itt nem jogászkodni kell, hanem tiszta helyzetet kell teremteni egy világos, egyértelmű döntéssel. Nekem is van öt gyermekem és hat unokám, ha valakik hozzányúlnának, akkor az első gondolatom, hogy félbe kell őket hasítani, vagy miszlikbe kell vágni, ezért egyértelmű helyzetet kell teremteni

– mondta a miniszterelnök az alkotmánymódosítás bejelentésekor.

Novák Katalin néhány napja egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „undorodom a pedofíliától, az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartom.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714987509
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714987509
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika