Öt évnyi kómából tért magához édesanyja vicce után a háromgyerekes anyuka

szeretet
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 17. 20:30
A beteg felépülésében az édesanyján kívül senki sem hitt. A szeretet és gondoskodás azonban meghozta eredményét!

Édesanyja szeretete segített egy 41 éves michigani nőnek felébredni a kómából. Peggy Means öt éven keresztül minden nap meglátogatta lányát, Jennifer Flewellent, aki ez idő alatt kómában feküdt, ám egy nap felnevetett.

Jennifer 2017. szeptember 25-én munkába vezetett, amikor elszédült, letért az útról és egy oszlopnak ütközött. 

Onnantól kezdve minden megváltozott

– emlékezett vissza az édesanyja. Nem sokkal később világossá vált, hogy milyen súlyos a nő állapota, még az orvosok sem fűztek sok reményt a túléléshez - írja a Mirror. Peggy hitt lánya felépülésében, hiába jósolták azt az orvosok, hogy a nő állapota csak rosszabb lesz az idő előrehaladtával. Az anyuka öt éven át küzdött azért, hogy lánya a legjobb ellátásban részesüljön, aminek meg is lett a csodálatos eredménye.

Elmondtam neki miket csináltunk, és próbáltam bátorítani

 – nyilatkozta a látogatásokról. 2022 augusztusának egyik napján Peggy a szokásos rutinjuknak megfelelően kivitte a lányát a szabadba, hogy beszélgessen vele a napsütésben. Elmesélt neki egy viccet, és legnagyobb megdöbbenésére Jennifer nevetni kezdett. Az asszony először megijedt a reakciótól, mert ilyesmit az elmúlt évek során nem tapasztalt. 

Az éberség rövid pillanata után Jennifer azonban ismét kómába zuhant, de Peggy kitartott, és a következő napokban kivitte a lányát a szabadba, ahol újra azt látta, hogy a lánya néha tudatánál van. A beteg azóta egyre erősebb, már a fia egyik focimeccsét is meg tudta nézni. Összesen három gyermeke van, családja abban bízik, hogy egy napon teljesen felépül.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.