"Nehezen adta fel és fogadta el, hogy nem tud már segíteni" – Lebénult mentősükért fogtak össze az ároktőiek

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 24. 12:30
Egy emberként fogott össze a súlyos állapotban lévő mentősért a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei község.

Bizonyos hivatások űzői arra teszik fel az életüket, hogy másoknak segítsenek, hogy másokat szolgáljanak. Ide soroljuk a mentősöket is, hiszen mindent megtesznek azért, hogy embertársaikon segítsenek, ám mi történik akkor, amikor pont egy ilyen személynek van szüksége segítségre? A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei községben hatalmas összefogás indult egy helyi mentősért, aki jelenleg súlyos állapotban fekszik kórházban.

József évtizedeken keresztül segített a bajbajutottakon  Fotó: Facebook

Agócs Józsefet mindenki ismerte a községben, nem is csoda, hiszen rengeteg ember lehet neki hálás. Így amikor kiderült, hogy kórházba került, nem volt kérdés, hogy mindenki segíteni szeretne rajta. A község polgármestere Szabóné Csizmadia Judit azonnal a kezébe vette az ügyet és jótékonysági kezdeményezést indított.

Bizonyára sokunk előtt ismert az a sajnálatos tény, hogy a településünkön élő Agócs József mentős, 2024.02.07.-én strok-ot kapott. Józsi 33 éven át segített a bajba jutott embereken... Sajnos állapota súlyos, hiszen jobb oldala teljesen lebénult. Orvosai sem tudják a gyógyulás idejét megállapítani.

 – kezdte a polgármester asszony. 

Ez a helyzet súlyos anyagi és lelki terhet ró a családra, ezért február 24-re gyűjtést szervezett a családnak.

– Szeretném kezdeményezni 2024.02.24.-én 16 órakor szombaton, Ároktő, Petőfi utca 28. szám alatt, a lakásuk előtt összegyűlve, egy csendes sétával egyként összefogva, bízva az Ő gyógyulásában, a Római Katolikus templomig sétálnánk, majd Eperjes István plébános misét tartana. A mise alatt befolyt perselypénzt átadnánk a család részére. Kérek minden jószándékú embert legyen részese ennek a kezdeményezésnek! – zárta gondolatait a település vezetője.

Rengeteg ember imádkozik a családapáért, reménykednek abban, hogy minden rendben lesz és meg fog gyógyulni.

Józsi volt az egyik ember, aki küzdött a fiamért, sikertelenül sajnos, de nagyon nehezen adta fel és fogadta el, hogy nem tud már segíteni. A családban megmaradt, ahogy kisétált a konyhából, ránézett a fiamra és annyit mondott "Jaj, nagyfiú, mit csináltál...". Kívánom neki, hogy gyógyuljon meg hamar. Imádkozunk érte.

 – mesélte el egy megtört édesanya, aki szintén a lelkén viseli a mentős sorsát.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.