Szerettei rettenetesen aggódnak érte: hetek óta senki sem tudja, hol lehet Erzsébet

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 12. 06:45
A hatóságok most a lakosság segítségét kérik egy eltűnt ügyében.

Nagy erőkkel keresi a rendőrség, emellett a lakosság segítségét is várják egy eltűnt asszony felkutatásában. A 65 éves Erzsébet több mint két héttel ezelőtt, január 27-én miskolci otthonából ismeretlen helyre távozott, a felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre. Erzsébet 170 centiméter magas, 65 kg, vékony testalkatú, haja pedig szőke színű. Az asszony eltűnése időpontjában szürke kabátot, illetve ugyanilyen színű melegítőnadrágot viselt.  Fotója, amíg elő nem kerül, ide kattintva tekinthető meg.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az eltűnt nő hollétével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.