Hétfőn reggel újra bíróság elé állt a Momentum két jól ismert politikusa, Szarvas Koppány Bendegúznak, valamint Fekete-Győr Andrásnak, amiért 2018 decemberében a túlóratörvény elleni tüntetéseken rátámadtak a rendőrökre.
Szarvas Koppány Bendegúz a rendezvény alatt meggyújtott egy pirotechnikai eszközt amelyet a Parlament épületének biztosítását végző rendőrökre dobott. Másnap az I. rendű vádlott – ezúttal a II. rendű terhelt, Fekete-Győr András társaságában – újra megjelent egy másik Kossuth téri demonstráción, amikor mindketten meggyújtottak pirotechnikai eszközöket, majd az I. rendű vádlott többet, míg a II. rendű vádlott egyet a rendőrök felé dobott.
Az elsőfokú ítéletben felmentette a két politikust a vádak alól az eljáró bírónő, ám az ügyészség fellebbezett a súlyosításért.
Az ügyészség kérte, hogy Szarvas Koppány Bendegúzt és Fekete-Győr Andrást is mondja ki bűnösnek a törvényszék csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, és ítélje őket felfüggesztett szabadságvesztésre.
Lévárdi Ferenc bíró ismertette a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítéletét, amivel megváltoztatták az elsőfokú bíróság határozatát, e szerint
HIVATALOS SZEMÉLY ELLENI ERŐSZAK BŰNTETTE MIATT BŰNÖS MIND A KÉT VÁDLOTT.
Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács. Szarvas Koppány Bendegúz esetében a jogi minősítést változtatta meg a törvényszék az elsőfokú végzéssel szemben, így maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a döntés meghozatalához. Szarvas Koppány Bendegúz szintén gondolkodási időt kért, míg Fekete-Győr András védőjével együtt fellebbezett a döntés ellen, így az ítélőtáblán folytatódik az ügy.
A Fidesz kommunikációs igazgatója arra vár választ Fekete-Győr Andrástól (Momentum), hogy lemond-e parlamenti mandátumáról és visszavonul-e a közélettől, miután a bíróság bűnösnek találta hivatalos személy elleni erőszak vádjában.
Hollik István hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta: Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszak vádjában bűnösnek találta a bíróság.
Adódik a kérdés: vállalja-e a politikai felelősséget, azaz lemond-e parlamenti mandátumáról és visszavonul-e a közélettől? – jelentette ki a kormánypárti politikus.
„Most kiderülhet, hogy a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek van-e következménye” – fogalmazott bejegyzésében Hollik István.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.