"Anya, belőlem már soha nem lehet rendőr" – Először csak homályosan látott a 6 éves Noel, de kiderült: nagyon nagy a baj

látássérült
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 27. 08:00
A 6 éves Noel egy augusztusi napon szólt a szüleinek, hogy homályosan lát. A baj egyre nagyobb lett, míg ki nem derült, hogy egy rosszindulatú, agresszív tumor nyomja Noel látóidegét. A kisfiú közel 40 kemoterápián van túl, a szeme világát azonban már soha nem fogja visszakapni.

Noel története 2023. augusztus 20-án kezdődött, amikor még mesébe illő szeretetben és boldogságban élt egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen, nem messze Záhonytól. Dél körül kezdődtek a gondok, amikor a középső gyermek, a 6 éves Noel arra panaszkodott, hogy homályosan lát. A szülők azonnal az orvosokhoz fordultak, akik először pupillatágító szemcseppet írtak fel, de az okot, hogy mi okozza a folyamatosan romló látást, nem találták meg. Majd egy hét múlva kiderült, hogy nagy a baj.

A hatéves Noel egyik reggel arra ébredt, hogy már semmit sem lát / Fotó: Olvasói fotó

„Anya, miért kellene felkelnem? Hiszen még sötét van"

Noel, az első panasza után alig egy héttel teljesen elvesztette a látását. Édesanyja, Brigitta épp próbálta felkeltenie kisfiát, amikor Noel így szólt: 

Anya, miért kellene felkelnem? Hiszen még sötét van

– Brigitta és férje azonnal tudta, hogy nagy a baj és ekkor már világossá vált számukra, hogy Noel semmit sem lát, hiszen a szobában világos volt. 

Mindenre kivizsgálták Noelt, de semmi sem indokolta a látásvesztést. Végül már csak az MR volt hátra, ami ki is mutatta, hogy amivel szemben állunk az bizony tumor. Egy biopszia után, augusztus 27-én kiderült az, amit egy szülő sem akar hallani. Noelnek rosszindulatú, agresszív orrüregi neuroblastomája van, ami a szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganata – mesélte Noel édesanyja, Brigitta a Borsnak. A család sokáig azt hitte, hogy ennek a daganatnak a tünete az, hogy Noel nem lát és ha majd meggyógyul, akkor a szeme világa is visszatér. 

Kiderült, hogy a daganat annyira elnyomta Noel látóidegét, hogy ha meg is gyógyul, újra látni már soha nem fog. Borzasztó volt átélni, ahogy ezt a 6 éves kisfiam is felfogja és szomorúan mondja: anya, belőlem már soha nem lehet rendőr, én már soha nem fogok látni semmit

– részletezte Brigitta. Noel pár napig nagyon maga alatt volt a hírtől, de édesanyja szerint jobban viseli a betegséget, mint ők maguk. A kisfiú egy igazi életvidám kiscsibész, aki sokat mesél, nevet és mókázik, igazi gyerek.

Noel jelenleg körülbelül 40 kemoterápián van túl, de még sugárkezelés, immunterápia és őssejtátültetés is vár rá / Fotó: Olvasói fotó

„Ebbe beletörődni nem lehet, csak bízni a legjobbakban, hogy élje túl"

Noel szervezete jól reagált az első kemoterápiákra: a legnagyobb tumor közel a felére csökkent a kezeléstől. A tumor mérete alapján azonban úgy ítélték meg az orvosok, hogy nagy a kockázata a műtétnek, így addig kell zsugorítani a daganatot, míg nem lesz műthető. Brigittáék most egy újabb MR-re várnak, aminek az eredménye eldöntheti, hogy végre megműthetik-e Noelt. Ha nem, akkor sugárkezelés, immunterápia és őssejtátültetés vár a hatéves kisfiúra.

Ezt nem lehet feldolgozni vagy beletörődni, csak bízni a legjobbakban, menni előre. Mindegy mi lesz, csak élje túl. Az a legkevesebb, hogy elveszíti a látását. Mi tudjuk, milyen eltemetni egy gyermeket, és még egyszer azt senkinek sem kívánom

– mondta a Borsnak az édesanya. Az őssejttranszplantáció és Noel látásának elvesztése miatt át kell alakítani a házukat is, hogy megfeleljen kisfiuknak. Első sorban steril szobára lesz szüksége és akadálymentesítésre, a család azonban Noel betegsége óta egy keresetből gazdálkodik.

A legnagyobb teher most az útiköltség, hiszen Noellel rendszeresen járunk kórházba. Illetve a kemoterápia alatti étkezés is nagyon költséges, ugyanis kiszámíthatatlan, hogy a kezelések után milyen ételt bír el a szervezete. Van, hogy az egyik alkalommal megesz valamit, máskor pedig ha már csak kiejtem a számon, hányingere van – részletezte Brigitta. 

A családnak ráadásul Noel bátyjával is kórházba kell járnia, ugyanis a 7 éves testvére kardiológiai és pulmonológiai gondozott, akire szívkatéterezés vár a jövőben. A szabolcsi család minden támogatásért hálás, hiszen még ők sem tudják, hogy meddig tartanak majd Noel kezelései. Abban azonban biztosak, hogy a végsőkig elmennek, kisfiuk megmentéséért. Noelt és családját a fenti Facebook-bejegyzésben található számlaszámon, egy alapítványon keresztül lehet támogatni. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.