Gyász

Nem kap sírkövet a 7 évesen elhunyt Dominik

Kóré Károly

Létrehozva: 2024.01.06.

Sírkő helyett autóalakú kopjafát állít az október végén, hétévesen elhunyt kisfia sírjára a gyászoló édesanya. Edina úgy véli, a leukémia által megtámadott Dominiknak túl nehéz élet jutott, ezért a család nem szeretne még a halálában is terhet helyezni rá.

A kis Dominik szervezetét 2021 szeptemberében támadta meg a leukémia. A gyermek belázasodott, az orvosok pedig először csak egy vírusos fertőzésre gyanakodtak. A kisfiúnak azonban semmit sem volt hajlandó enni, viszont naphosszat aludt, ezért beutalták egy sürgősségi ultrahangos hasi vizsgálatra. Kiderült, hogy Dumbó mája és szíve is megnagyobbodott, majd egy még alaposabb kivizsgálás után megállapították, hogy a gyermek halálos betegségben szenved. Később többször is intenzív osztályra került és agyvérzést kapott. Amikor még eszméleténél volt, egy szájról olvasó tolmács segítségével elbúcsúzott az édesanyjától.

Dominik
Autó alakú kopjafát emelnek Dominik sírjára.  Fotó: Olvasói

Azt mondta a kisfiam, „Anya, ne sírj és légy erős, nekem mennem kell”

 – emlékezett vissza a gyászoló asszony. Edinát október 29-én, 0 óra 41 perckor telefonon értesítették, hogy a gyermeke szíve nem dobog többé. A boncolás elvégzése után a kisfiú testét egy kisebb kitérővel a temetőbe szállították.

– A fiamat hazahozták a debreceni patológiáról, a külön kérésemre megálltak a házunknál. Ennek láttán a szomszédok is odajöttek. A romák és nem romák együtt siratták Dominikot, miközben én bemásztam hozzá a halottszállító autóba. Ő volt az életem, a mindenem, a szerelmem, a levegőm.

Sok roma családnál egyébként szokás, hogy a szeretett elhunytat a házba is beviszik. Edina ettől eltekintett.

– Nem szerettem volna, hogy a még velem élő öt gyermekem otthon is lássák holtan a testvérüket, hiszen tudtam, hogy a temetés nyitott koporsós lesz – magyarázta az édesanya.

Edina hetekig képtelen volt kimenni a temetőbe a gyermekéhez, de az ünnepek előtt minden erejét összeszedte.

A műanyag koszorúkat nem szedtem le a sírról, csak az elszáradt, vágott virágokat. Tavasszal szeretném a sírt rendesen megcsináltatni, de azt eldöntöttem, hogy a kisfiam nem kap sírkövet. Elég nehéz volt az élete, nem szeretném még a kis testét is megnehezíteni, ezért fából készíttetek neki egy autóalakú kopjafát.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek