Tragédia

„Anya, ne sírj, légy erős, nekem mennem kell” – ezek voltak a 7 évesen elhunyt Dominik utolsó szavai

Kóré Károly

Létrehozva: 2023.11.17.

Második gyermekét kellett eltemetnie egy vásárosnaményi édesanyának. A leukémiában szenvedő, hétéves Dominik még elbúcsúzott Edinától, igaz, egy szájról olvasó tolmács segítségével. A jelenleg öt gyermeket nevelő, egyedülálló asszony évekkel ezelőtt egy koraszülött babának adott életet, aki egy hónaposan hunyt el.

Dominiknek csupán hét év adatott meg, mégis hihetetlen erő sugárzott belőle még az utolsó napjain is. Egy igazi harcos volt ő, akit elviselhetetlen fájdalmak gyötörtek, mégis ő vigasztalta a szeretteit, hiszen tudta, mi vár rá. Lehet, hogy a kis fejével és lelkével megértette a halál fogalmát?

Dominik
Dominik rajongott az édesanyjáért Fotó: Olvasói

Edina, a kisfiú édesanyja szeretett volna méltó emléket állítani elhunyt gyermekének. Ezért vállalta a beszélgetést.

2021. szeptember 28-án Dominik belázasodott, ezért elvittem a háziorvoshoz, aki csupán egy vírusos fertőzésre gyanakodott. Két nappal később vissza kellett volna vinnem, hogy az óvodai hiányzást igazolják, de az egészségügyben dolgozó barátnőm javaslatára kikönyörögtem, hogy beutalják egy sürgősségi hasi ultrahangos vizsgálatra, ugyanis egyáltalán nem evett, de rengeteget aludt

– mondta a Borsnak a vásárosnaményi édesanya. Kiderült, hogy a gyermeknek a mája és a szíve is megnagyobbodott. Edina tehát elvitte a fiát a kisvárdai kórház gyermekosztályára, ahol egy alapos kivizsgálás után diagnosztizálták a leukémiát.

– Október 2-án már a debreceni sürgősségi gyermekbelgyógyászaton kezelték Dominiket, ahonnan napokkal később átutaltak bennünket a hematológiára, ahol megkezdték a féléves kezelést. 2022 júniusában hazaengedtek bennünket – emlékezett vissza Edina.

A család már kezdett megnyugodni. Dominikot öt testvére fogadta otthon kitörő örömmel.

Alig egy évvel később, 2023. május 10-én a leukémia kiújult, immár súlyosabb formában.

Dominik elviselhetetlen fájdalmakat élt át, főleg a feje miatt szenvedett. Ennek ellenére erős maradt, és hősiesen viselte az újabb és újabb beavatkozásokat. A kisfiam háromszor is bekerült az intenzív osztályra, az utolsó alkalommal, augusztus 15-én újra kellett éleszteni, de a szervezete még mindig elég erős volt

– mondta az édesanya. Dominik szeptember 18-án agyvérzést kapott, ezért az orvosok eltávolították a koponyacsontja egy részét. A szakemberek mindent elkövettek, hogy a gyermeket meggyógyítsák, de aztán néhány héten belül a stroke kétszer megismétlődött.

– A kórházból október 29-én, 0 óra 41 perckor hívtak, hogy a kisfiam meghalt. Sajnos nem lehettem mellette, mert néhány nappal előtte hazamentem. Addigra egy hatalmas vérömleny keletkezett Dominik fején, és a nővérek javasolták, hogy ne nézzem folyamatosan a gyermekem szenvedését.

Dumbótól a szerettei még elbúcsúzhattak. Október közepén bementek hozzá a testvérei és az anyai nagyanyja. Edina meggyőződése szerint az addigra már éber kómában fekvő kisfiú észlelte a külvilágot.

– Dominik másnap felébredt, de beszélni az intubálás miatt nem tudott. Aztán ismét romlott az állapota, és október 25-én az orvosok közölték, hogy már nem tudnak segíteni a gyermekemen – mondta az édesanya.

Dominik
Amikor még felhőtlen volt a boldogság Fotó: Olvasói

– Egy pszichológus, aki tudott szájról olvasni, rendszeresen látogatta Dominikot, Egy alkalommal videóhívásban elmondta, mit üzem a kisfiam: 

„Anya, ne sírj, légy erős, nekem mennem kell”! Tudta, mi fog vele történni. Meghatódtam, és elkezdtem neki énekelni a közös kedvenc dalunkat Zámbó Jimmytől, hogy „Lángoló kis csillagfény vagy”.

Akkor már napok óta úgy vélték a doktorok, hogy a fiam már nem reagál a külvilágra, de nem volt igazuk. Ezt onnan tudom, hogy Dominik mindkét szemét kinyitotta – idézte fel a történteket Edina.

– Nyolc gyermeket szültem. Ebből egy már felnőtt és saját családot alapított, egy pedig koraszülöttként jött a világra 2018-ban, és csupán egy hónapig élt. Most azt érzem életem legfontosabb feladatának, hogy a még velem élőket tisztességben felneveljem. Közülük a legkisebb négyéves, a legnagyobb tizennégy. Még bőven van velük feladatom – csuklott el az édesanya hangja.

A kis Dominiket már eltemették, Edina pedig éppen a napokban vitte be az iskolába a gyermek halotti anyakönyvi kivonatát. Abba az intézménybe, ahol Dominiknek szeptemberben meg kellett volna kezdenie az első osztályt.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika