Megdöbbentő és rejtélyes esethez riasztották a tűzoltókat szombaton a Pest vármegyei Tápiószecsőn, a Dobó István utcához. Egy ott lakó férfit már napok óta nem láttak, a helyiek aggódni kezdtek, végül pedig segítséget hívtak.
Úgy tudjuk, hogy az eset során a tűzoltók és a rendőrök is a helyszínre érkeztek, miután azonban behatoltak a házba, mindannyian meghökkentek: bár a 25 négyzetméteres épületen külsérelmi nyomok nem látszottak, bent kormos falak és égésnyomok fogadták őket, a házban pedig egy holttest feküdt.
Kiderült, hogy a férfi nem aznap vesztette életét: legalább napok óta, de egyesek szerint akár egy hete is halott lehetett.
- Az biztos, hogy több napja nem látták, de lehetett annak egy hete is, ahogy hallottam, akkor hívtak segítséget. A kutya is kint csaholt az udvaron
- mondta egy helybeli férfi. Hozzátette, hogy a férfi egyedül élt, és ő úgy hallotta, hogy a földön, elterülve találták meg. Egyelőre azonban senki nem tudja, mi történhetett az áldozattal, vagy hogyan keletkezett a rejtélyes tűz.
- Azt sem tudjuk, hogyha kigyulladt, akkor miért nem látszott semmi kívülről, nagyon furcsa ez az egész. Abba belegondolni meg egyenesen hátborzongató, hogy ki tudja, hány napig feküdt bent holtan
- ingatta a fejét a férfi. Lapunk az üggyel kapcsolatban felkereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol elárulták, hogy közigazgatási eljárás keretében vizsgálják az esetet, tehát nem gyanakszanak idegenkezűségre.
A Tolna vármegyei Tolna települése is tragédiával végződött egy tűzeset: ott egy családi ház gyulladt ki. A házban két lakás volt, az kapott lángra, amelyben egy idős asszony és a kutyája éltek. A tűzoltók gyorsan a helyszínre értek, ekkorra azonban már az egész épület lángokban állt, a másik lakásban élő család pedig kimenekült.
- Egy százötven négyzetméteres, kétlakásos ház tetőszerkezete és belső terei égtek teljesen Tolna településen, a Fürdőház utcában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Az idős nő és hűséges ebe azonban már nem tudott kijönni a házból, a tűzoltók csupán a holttestüket találták meg, információink szerint a konyhában. A helyeik szerint az asszony sokszor volt zavart, illetve sokat is dohányzott.
- Lehetséges, hogy az okozta a tragédiát, hogy rágyújtott bent, és letette esetleg a cigit, vagy az ágyban dohányzott. Szegény, már sokszor zavart volt
- mondta egy helyi férfi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.