tragédia

Tragédia történt: tiszafa bogyóiból evett az autista kisfiú, szörnyű fájdalmak között hunyt el

Létrehozva: 2023.12.03.

Még mindig nem egyértelmű, ki tehető felelőssé.

Gyermekeinkre minden esetben úgy kell vigyáznunk, mint a szemünk fényére, hiszen mi adtunk nekik életet, és mi is tartozunk felelősséggel értük. Amikor kicsik, figyelni kell arra, hogy biztonságos keretek között ismerkedjenek meg a világgal, később pedig igyekszünk támogatni őket abban, hogy a megfelelő úton járjanak. Speciális ugyanakkor a helyzet abban az esetben, ha gyermekünk valamilyen fogyatékosságban szenved, ilyenkor ugyanis jobban kell vigyáznunk rá. A 14 éves autista kisfiú figyelmetlenség miatt halt meg. 

gyertya, gyász
Sokakat rázott meg a kisfiú halála / Fotó: Pexels

Benn Curran-Nicholls mindössze 14 éves volt. A súlyosan autista kisfiú ragaszkodott a napi rutinjaihoz, és ezek közé tartozott a séta a közeli parkban. A család nemrégiben költözött Angliába Ausztráliából, és a szülők bíztak abban, hogy szép életet élhetnek, és megfelelő körülményeket tudnak majd biztosítani a gyereknek. 

Benn éppen az édesapjával tett egy nagy sétát a gyönyörű disbury parkban, mint minden nap, és az egyik kedvenc elfoglaltságának hódolt: fára mászott. Ezen már önmagában is többen felháborodtak, sokan ugyanis úgy gondolják, hogy nem szabadna engedni egy autista gyereket fára mászni, hiszen nagyon veszélyes is lehet. Ben halálát mindazonáltal nem esés okozta.

Tiszafára mászkált ugyanis a gyerek, amelyen bogyókat talált. Az emberek többsége tudja, hogy a tiszafa bogyót nem szabad elfogyasztani, mert mérgezők, ezt azonban Benn nem tudta mérlegelni. A szép, élénk piros bogyó felkeltette a fiú érdeklődését, és lenyelt belőle többet.

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/ZzwuidNY-gWPTbvCUY8ClABGoIrbXwSdF6bPKZQ1Blo/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyMGJkYTU0NTdjNjRkNDlhMzU5Y2E0NzVhYTliNGZm.jpg
Ezt ne hagyd ki!

„Búcsúzni hívták be a szüleimet a kórházba” – autista gyerekeknek állított össze terápiát Fanni, aki kétszer is legyőzte a rákot

Fanni legyőzte a halálos kórt, most másokon segít.

Az apa ezt nem vette észre. Este azonban a gyerek rohamot kapott, és azonnal hívni kellett a mentőket. A manchesteri kórházba szállították, ahol hosszasan küzdöttek az életéért, sajnos azonban Benn elhunyt. Most az a kérdés, hogy ki tehető felelőssé. Sokan az apát hibáztatják, amiért nem figyelt jobban a gyerekére, ugyanakkor a bíróságon azt is hangsúlyozták, hogy sokkal jobban és hangosabban fel kellene hívni az emberek figyelmét, hogy ne egyenek a parkokban bogyókat - írja a Mirror

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138915_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713429016
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137580_auto_resized.jpg
ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713429016
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138596_auto_resized.jpg
travelo.hu

Elindultak a kalauz nélkül közlekedő vonatok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713429016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713429016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban: egy ember kizuhant a halálgömbből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni