Ahogy arról lapunk korábban többször beszámolt, a 7 éves Galó Tamás Dominik már fél éves kora óta egy igazán komoly betegséggel küzd, gerinc eredetű izomsorvadásban szenved. Az egyetlen dolog, ami segítene neki teljes életet élni, az a 700 millió forintos Zolgensma nevű génterápia. Szülei azonban nem adják fel a reményt, nagyon hisznek abban, hogy sikerül összegyűjteniük a pénzt a kezelésre, hogy Tomika kapjon egy új esélyt az életre.
Egy újabb ötletes kezdeményezés indult SMA Tomikáért. A kisfiúnak egy interaktív mese előadással próbáltak segíteni minél közelebb jutni a 700 millió forintos célhoz. Egy miskolci kisvállalkozó, Dudás Ildikó kereste fel Tomika édesanyját, Hornischer Anikót, azzal az ajánlattal, hogy nagyon szívesen segítenének a kisfiúnak és amennyiben sikerül találniuk egy termet, ahol megtarthatják az előadást a bevétel teljes összegét nekik adományozzák.
„Pont aznap hívott fel a Kőbányai Önkormányzat is, hogy szeretnének segíteni Tomikának a gyűjtésben, ezért tőlük kérdeztem meg, hogy nincsen-e esetleg egy szabad terem, amit erre a célra megkaphatnánk egy estére. Szerencsére sikerült egyeztetni egy időpontot és nagyon segítőkészek voltak” – árulta el az édesanya.
Az életnagyságú mesefigurákkal teli előadásra rengeteg gyermeket volt kíváncsi. A család számára egy igazi érzelmi hullámvasút volt a műsor, hiszen Tomikának is megismerhették egy teljesen új arcát. Bár a kisfiú anyukája a kezdetekben tartott attól, hogy Tomika megijed a jelmezesektől, mert amikor korábban találkozott egy teljesen beöltözött mesehőssel , akkor eléggé megrémült, szerencsére most azonban nagyon bátran viselkedett.
Ildikó megkérdezte tőle, hogy néző szeretne lenni, vagy esetleg ő is szerepelni szeretne a mesében, a legnagyobb meglepetésemre azonnal és határozottan a szereplést választotta.
„Végig az előadás alatt velük volt, csinálta szépen, amit mondtak neki, nagyon ügyes volt. Egyáltalán nem is hiányolt minket, a végén csak annyit mondott, hogy most már kicsit elfáradt”
Bevallom, nálam többször eltört a mécses, olyan megható volt. Neki ez biztosan egy örök élmény marad!
– mesélte boldogan Anikó, majd hozzátette: a szeretet azonnal átsugárzott a kosztümökön és Tomika még a Grinccsel is azonnal megtalálta a közös hangot.
A Bing és mesés barátai Miskolcon már rengeteg gyermeket megleptek. A mesehős jelmezek alatt megbúvó személyekről nem szeretnénk lerántani a leplet, annyit viszont elárulhatunk, hogy egyikük korántsem idegen lapunk számára. Ahogy arról a Bors nyáron beszámolt, egy 3 gyermekét egyedül nevelő édesapa háza kigyulladt augusztusban Felsőzsolcán. Az ingatlan teljesen lakhatatlanná vált, így mindene odalett a családnak. Zoltán ekkor ismerkedett meg Ildikóval, aki azonnal felajánlotta segítségét a családnak. A háromgyerekes édesapa azóta a Bing család tagja és ő maga is jelmezben próbál meg örömöt csempészni a beteg és rászoruló gyerekek mindennapjaiba. Tomikát is meglátogatta, hiszen nagyon fontos számára, hogy ott segítsen, ahol csak tud.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.