Erőszak

Rettegésben tartják a mosonmagyaróvári bolt vásárlóit, egy anyára és kislányára is rátámadtak

IF

Létrehozva: 2023.12.01.

Rengeteg fejfájást okoz néhány erőszakoskodó Mosonmagyaróváron. A legtöbb helyi már a boltba se meri egyedül elengedni a gyerekét.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy hajléktalanok esnek neki ártatlan járókelőknek az utcán. Többször beszámoltunk már olyan esetről is, ahol tömegközlekedés közben zaklatták az utasokat. A napokban egy mosonmagyaróvári édesanyát próbáltak meg meglopni egy áruház parkolójában, amikor éppen kislányával már az autójuk felé igyekeztek. Lapunk kiderítette: nem ez az első eset, hogy erőszakoskodnak a bevásárlókkal.

Nagyon gyakran felajánlják, hogy visszatolják a bevásárló kocsit is Fotó: Pexels

Lapunk tudomása szerint rengeteg problémát okoz a helyieknek, hogy az áruház parkolójában a hajléktalanok gyakran agresszívan lépnek fel a vásárlókkal szemben. Több lakó szerint mindennapos a verekedés a parkoló környékén.

Már a tizenéves kislányomat sem merem egyedül elengedni a boltba, olyan rémtörténeteket hallani. Múltkor én is szemtanúja voltam annak, ahogy az egyik hajléktalan apróért könyörögve odament egy vásárlóhoz, majd amikor az elutasította őt, rángatni kezdte

– fejtette ki véleményét az egyik helyi lakos. Elmondások szerint a fedél nélküliek a parkolóban várják azokat, akik éppen végeztek a bevásárlással, hogy felajánlják segítségüket.

Mindig odajönnek, hogy visszatolhassák a kosaramat, és, hogy megtarthassák azt a 100 forintot, amit beleraktam. Én ezt nem is sajnálnám tőlük alapesetben, viszont az a tapasztalatom, hogy az összegyűjtött apróból aztán alkoholt vesznek és ott hangoskodnak a parkolóban

– részletezte lapunknak Gábor, majd hozzátette: a városban nem csak ők okoznak fejfájást, hiszen van néhány a drogos is, akik rettegésben tartják a város. A napokban szintén majdnem megtörtént a baj. Egy fiatal édesanya kislányával ment el a boltba, majd amikor végeztek és már az autó felé tartottak, ismeretlenek környékezték meg őket.

Kezemben a lányommal teljesen az autóig követtek és a táskámból próbáltak meg kivenni ezt-azt...

– emlékezett vissza a történtekre Andrea. Szerencséjére, egy férfi épp akkor végzett a bevásárlással és már a fotocellás ajtónál látta, hogy mi történik, ezért azonnal a nő és kislánya segítségére rohant.

– Nem tudok elég hálás lenni annak a férfinak, aki akkor segített rajtunk. Ha nem jött volna oda és üldözi el őket onnan, ki tudja mi történhetett volna – mondta az édesanya, majd hozzátette: a mai napig retteg visszamenni oda, mert fél, hogy esetleg a férfiak felismerik és újra próbálkoznak nála.

Alig pár héttel ezelőtt szintén egy édesanya és kislánya került bajba, ezúttal Budapesten. A zuglói anyuka éppen 10 éves autista kislányát vitte az iskolába. A Bosnyák téren fel is szálltak a trolira, amikor a mögötte lévő ülésre egy ápolatlan és látszólag zavart állapotú középkorú nő foglalt helyet.

– Már akkor rossz előérzetem volt, de még magamban meg is jegyeztem, hogy ne legyek ennyire előítéletes. Percekkel később elkezdett ordibálni és köpködni a buszon, majd a semmiből egyszer csak nyakon vágott – részletezte lapunknak az édesanya, aki azt is megosztott a Riposttal, hogy a kislánya, aki autista megrémült, ő próbálta nyugtatni.

– Alapjáraton is nehéz a tömegközlekedés egy autista gyerkőccel. Az ilyen helyzetek egyáltalán nem könnyítik ezt meg. Főleg, hogy a sofőr sem tett semmit. Nem szállították le, tovább utazott nyugodtan – mesélte felháborodva Dorina.

 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek