Rejtélyes haláleset borzolja a madisoni lakosok elméjét. Egy édesanyát holtan találtak három kisgyermeke mellett egy égő házban. Azonban a rendőrség azt közölte, hogy a családdal lövések végeztek.
A 35 éves Naomi Brinert kedden találták meg lányai, Adelia (12) és Iyla (6) mellett, valamint 8 éves fia, Leland is mellettük feküdt otthonukban Madison (Indiana állam) közelében. A hatóságokat tűz miatt riasztották a házhoz, tűzoltás után találták meg a családot a házban.
A nyomozás jelenleg is folyamatban van, egyelőre a rendőrségnek nincs elképzelése arról, mi történhetett: idegenkezűség, esetleg az édesanya végzett a gyermekekkel, majd önmagával.
Stephen Wheeles őrmester, az Indiana Állami Rendőrség munkatársa azt mondta, hogy az esetet nehéz megoldani.
"Félre kell tennünk minden érzésünket, és a feladatunkra kell koncentrálnunk, hogy alaposan kivizsgáljuk ezt, minden lehetséges utat végigjárunk, hogy pontosan meghatározzuk, mi történt, és remélhetőleg valamikor lezárást tudjunk adni a családnak" - mondta.
A szomszéd, Ralph Dean Jr. azt mondta, lövéseket hallott kedd délután, mielőtt robbanás hallatszott. Amikor kinézett, lángokat látott. "Nagyjából tudtam, hogy gyerekekről van szó, mert emlékeztem rá, hogy kijöttek játszani" - mondta Dean a WLKY-nak.
"Micsoda tragédia!" – tette hozzá egy másik szomszéd, Carol Woodfill.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.