Kényszerleszállást hajtott végre egy Ryanair gép: szörnyű dolog történt a pilótával

Kényszerleszállás
PUBLIKÁLÁS: 2023. december 06. 13:30
Az állapotáról egyelőre nincsenek információk. Az utasoknak a repülőtéren kellett várakozniuk.

Megdöbbentő jelenetnek lehettek szemtanúi azok, akik a napokban a Ryanair Londonból Marokkóba tartó járatán utaztak. Ugyanis a gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania, mert a pilóta rosszul lett.

repülő, repülőgép, repülőtér
A pilóta rosszul lett a gépen, ezért kényszerleszállást kellett végrehajtani Fotó: Unsplash.com (Illusztráció!)

A repülő végül a portugáliai Faro városában szállt le. A Correio da Manha című portugál lap szerint a pilóta a leszállás előtt közölte az utasokkal, hogy nem érzi jól magát, erről tájékoztatta a légiirányítást is, akik értesítették a repteret és azonnal vörös riasztást rendeltek el.

Arról a portál nem számolt be, hogy a repülőgépet maga a pilóta tette-e le vagy esetleg átadta a másodpilótájának az irányítást, mint ahogy az sem ismert, hogy kényszerleszállást követően a pilóta a gépen maradt vagy kórházba vitték.

Úgy tudni, hogy a fedélzeten 18-an tartózkodtak, ők kénytelenek voltak a repülőtéren maradni és megvárni, amíg tovább indulhatnak - számol be róla a Metro.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.