Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az alakulótéren a magyar haderőfejlesztés koronaékszereinek nevezte a Leopardokat, és elmondta, a most átvett tankok a német haderőnél lévőknél is korszerűbbek, a világ legmodernebb harcjárművei.
A magyar páncélos fegyvernem megújítására 2028-ig 44 Leopard A7-es érkezik Magyarországra, valamint öt Wisent műszaki mentőjármű és három Leguan hídvető, illetve az ezekhez kapcsolódó kiegészítő tartalékalkatrészek, speciális eszközök és szimulátorok
- ismertette a miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt arról is, hogy kiemelten figyelnek a tatai alakulatra, az "Embert a vasra!" toborzókampány keretében az újonnan beérkező technika mellé a legkiválóbb magyar fiatalokat szeretnék alkalmazni a magyar hadseregben.
Tatára PzH 2000-es önjáró lövegek kezeléséhez toboroznak most tüzéreket
- tette hozzá.
A miniszter elmondta, a Leopard több mint húsz ország haderejének gerincét jelenti, a Magyarországon rendszeresített verzió képezi az alapját a típus további fejlesztésének, az A8-as konfiguráció elkészítésének.
A 70 tonnás jármű 70 kilométeres sebességgel képes haladni terepen. Rétegzett páncélzattal bír, és a küzdőtértől elkülönülő lőszertároló biztosítja a kezelő személyzet biztonságát és túlélését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.