Megszületett a kislánya, pár héttel később álmában elhunyt a fiatal apuka

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 21. 17:00
Kislánya érkezése sem enyhíthetett az édesapa fájdalmán, és nem könnyítette meg a küzdelmét.

Már évek óta küzdött a depressziójával és szorongásával a 27 éves Rhyddion Williams, amin második gyermekének az érkezése sem enyhített. Sőt párja, a 24 éves Chelsea Sterio szerint gyönyörű lányuk érkezése csak súlyosbította az állapotát. 

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Chelsea saját szavaival élve majdnem mindenét elveszítette, mivel egyszerűen képtelen visszatérni abba a házba, ahol élete szerelme, gyermekei apja életét vesztette. A kétgyermekes édesanya talált rá párjára, de már nem tudott rajta segíteni.

- A lányom azt kérdezi, hol van az apukája. A vége felé folyamatosan a mentális egészségügyi szolgálatot hívogatta, és telefonon keresztül írták fel neki az újabb gyógyszereket. Cserbenhagyták őt. Rá kellett volna jönniük, hogy függőségben szenved 

– mondta az összetört szívű édesanya.

Rhyddion szenvedélybetegséggel is küzdött, amire még gyógyszert is szedett. Tragikus elvesztése után Chelsea a munkapadján egy utolsó üzenetet talált a férjétől, ami annyi volt: - Mentálisan nem vagyok jól.

A házaspár legidősebb lánya, Freya-Harper Williams hároméves, a legkisebb, Florrie-Mae Williams pedig mindössze kilenc hetes. A lányoknak apukájuk nélkül kell felnőniük. Rhyddion halála ügyében vizsgálatot indítottak, ami kapcsán 2024. április 8-án várható eredmény - írja a Metro. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.