"Azt hittem, csak megfázott, végül a kisbabám mindkét lábát le kellett vágni"

Streptococcus
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 05. 14:00
Lábak és ujjak nélkül kell felnőnie egy kisgyermeknek, aki mindössze 13 hónapos volt, amikor elkapott egy kegyetlen fertőzést. Pedig eleinte úgy tűnt semmi baja nincs: épp csak az orra folyt.

Egész életében más lesz, mint a többiek az a csöppség, akinek mind a két lábát le kellett vágni, valamint több ujját is amputálni kellett. Noha eleinte csak az orra folyt, nem sokkal később kiderült: sokkalta nagyobb a baj, mint azt bárki is sejtette. Az ausztrál Broken Hill településén élő Ryan Lines mindössze 13 hónapos volt, amikor egy reggel az édesanyja azt vette észre, hogy a csöppség orra folyik. Ekkor még nem gondolt semmi rosszra, délutánra azonban egyre több aggasztó tünetet vett észre kisfián. Végül a helyzet odáig romlott, hogy mentőhelikopterrel kellett egy nagyvárosi kórházba szállítani, hogy megfelelő segítséget kapjon.

Ryan Lines, fotó: GoFundMe
Egy hónappal a tündéri kisfiú első születésnapja után kezdődtek a gondok  Fotó: GoFundMe

– Délutánra egy picit felment a láza, és ekkor már nem igazán volt önmaga – mesélte a baba anyukája, Jessica, hozzátéve: noha kisfia pár hónapja elkezdett járni, aznap mintha a saját súlyát sem bírta volna el és egy idő után izomfájdalom kezdte kínozni. Az orvosok ekkor még azt mondták: nincs semmi baj, alighanem jön a foga, és elkapott valami vírust. Másnap a szülők visszavitték a kisfiút a kórházba, mondván, nem javult az állapota. További teszteket követeltek – a gyermek szerencséjére. Ha akkor nem teszik meg, ki tudja, mi lett volna a történet – így is drámai – végkifejlete.

Kiderült ugyanis: Ryannek streptococcus baktériumfertőzése van, ami miatt szeptikus sokkot kapott. Leállt a szíve, újra kellett éleszteni, emellett vérrögök alakultak ki a végtagjaiban. A lábait és több ujját már nem sikerült az orvosoknak megmenteniük, azokat amputálni kellett. A ma már kétéves kisfiú azóta műlábakat kapott. Édesanyja elmondása szerint ugyan járni még nem tud velük, de igyekszik a lehető legtöbbet használni, megbarátkozni vele. Valóságos csoda, hogy a kisfiú túlélte a szervezetén pillanatok alatt eluralkodó fertőzést. Mára ugyanolyan mosolygós gyermek, mint volt, ám kétségtelen, hogy – ahogy anyukája fogalmaz – egy "örökké tartó utazás" áll előtte az amputációk következtében.

 

Őrület belegondolni, hogy egy kis orrfolyás milyen gyorsan átalakult valami ennyire súlyos dologgá 

– jelentette ki a The Sunnak Jessica, hozzátéve: egy édesanya megérzi, ha baj van, így arra szeretné felhívni szülőtársai figyelmét, hogy ha bajt éreznek, cselekedjenek azonnal. Jobb, ha picit túlaggódják a dolgokat, mintha túlságosan későn jönnek rá, hogy valóban gond van.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.