rettenetes

Egy hónappal az édesanya halála után utcára dobják a kétségbeesett gyerekeit

Létrehozva: 2023.11.19.

A lakás tulajdonosa úgy döntött, vége a türelmi időnek.

Mindenki tudja, hogy előbb vagy utóbb végső búcsút kell vennie a szüleitől. Az élet rendje, hogy a gyerekek - ha nem történik valamilyen szörnyűség - túlélik az anyjukat és az apjukat, ugyanakkor egy szülő halála mindig hatalmas fájdalommal jár együtt. Nem lehet azt mondani, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor könnyebben el lehet viselni, ugyanakkor az általánosságban elfogadott, hogy igazán szörnyű, ha egy gyermek veszíti el az anyukáját. Most két gyerek, egy 20 és egy 9 éves néz szembe ezzel a tragédiával, a lakásuk tulajdonosa pedig nem teszi könnyebbé a helyzetüket. 

gyertya, gyász
Még nem is volt idejük feldolgozni a gyászt / Fotó: Pexels

Nicola Davis októberben Amerikába utazott, hogy találkozzon a kedvesével. Amikor azonban elindult hazafelé Angliába, szörnyűség történt. A reptéren ugyanis fulladni kezdett, nem kapott levegőt, szédült és összeesett. Noha a mentők hamar kiértek, az asszonyon már nem lehetett segíteni. Az egész családot lesújtotta a halálhír, különösen pedig a gyermekeit. A 20 éves Rebecca egyszeriben szembesült a gyásszal, valamint annak felelősségével, hogy immáron ő felel a 9 éves mostohatestvére, Assan sorsáért. 

Az a hír járja, hogy a 9 éves gyerek apja külföldön nyaral éppen, de ha hazajön, magához veszi a gyereket. Ezt azonban Rebecca nem szeretné, ő ugyanis a kicsivel akar maradni. Még fel sem volt idejük dolgozni a gyászt, máris jött az újabb rossz hír. A lakásuk tulajdonosa felszólította őket, hogy költözzenek ki a lakásból, mert másnak fogja kiadni. A gyerekek türelmet kértek, először a cég azt mondta, megkapják, most mégis ki akarják tenni őket. A gyerekek nagyon megtörtek, és remélik, emberségesen megoldódik az ügyük - írja a Mirror

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/q_MoCDG1O5kM38Hs13xOE6S4yhOCptZA5-W0AZrCS-4/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0MjMzYjM2MzE3ZjQzYTBhMGZhNThlODU4YWZmYmJh.jpg
Ezt ne hagyd ki!

„Nagyon jó lesz itt nekünk" – A szeretetszolgálattól kapott új otthont a májtranszplantált Patrik és anyukája

Budapesten élhet mostantól Patrik, Hajnalka és a nagypapa.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728419_auto_resized.jpg
origo.hu

Sok a jó téli gumi a piacon, de három megbukott a teszteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22516_resized.jpg?avcount=1701542111
origo.hu

Ezekkel a csapatokkal már biztos játszik a magyar válogatott az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728274_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Félelemben telnek G.w.M exe, Nagy Melanie napjai, zokogva vallott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730639_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Elnyerte a legjobb film díját Torontóban a Semmelweis

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728085_auto_resized.jpg
ripost.hu

Újabb csapás érte Sydney van den Bosch-t: gyászol a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729754_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Megszűnt a Parászka Boróka vádjai alapján indult büntetőeljárás – most őt perelik majd rágalmazásért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22508_resized.jpg?avcount=1701542111
origo.hu

Őrjítően szexi, átlátszó fehérneműben Vasvári Vivien - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728725_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. december 2-8.: Végre lehet szusszanni egy kicsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Éjjel szóltak nekünk" – gyilkosság áldozata lett Nagy Melanie eltűnt rokona

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701542111
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701542111
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/7OXLyc-LnrUlNPY01EOlwxQMHVNyQYDxBVPUZdddkxE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmZmE1NTEwZjA1ZTQ0NGU5OWUzNzY5MjUyOTBhYzVj.jpg
Tragédia

Szülés után egy nappal hunyt el egy egészséges anyuka: "Tudnom kell, hogy mi történt a lányommal!"

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/YqwHrmlZS3e2Fm3mQmHBJlTePcQcOmHbLnXsuO_nA5g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc1YzgxZGY0ZWQ3NTQwNDU5NTA1MjM0ZWI1ZGNlM2Fh.jpg
Videó

Mennyibe kerülne Ukrajna uniós tagsága, és kinek kellene ezt kifizetni?