Tragédia Gyöngyösfalun: meghalt egy 16 éves fiú a kalandparkban

tragédia
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 18. 10:30
Újabb hírek derültek ki a tragédiáról.

Tagadja bűnösségét, egyúttal részvétet nyilvánított a szülőknek az a férfi, akinek a kalandparkjában meghalt egy 16 éves fiú Gyöngyösfalun.

Fotó: TV2

Zsiga osztálykiránduláson volt és éppen az egyik pályán mászott, amikor a kötelet tartó egyik fa kidőlt és a mélybe zuhant: a fiú szörnyethalt, barátja maradandó sérüléseket szenvedett.

A 2020-ban történt tragédia kapcsán vizsgálat indult, a bíróságon napokban tartott előkészítő ülésen az üzemeltető és a favizsgáló nem ismerte el a bűnösségét, a vád szerint viszont mulasztás történhetett, mert a fákat nem ellenőrizték rendszeresen.

Ez úton is szeretném kifejezni együttérzésemet, részvétemet, illetve sajnálatomat, hogy ez a baleset bekövetkezett

– mondta a szülőknek a férfi a bíróságon. Arról is beszélt, hogy őket is megviselte a fiú halála.

A temetésen egyébként ott voltunk, részt vettünk a munkatársammal. Sajnálom

– mondta a férfi, aki a tragédia után azt mondta, rendszeresen ellenőrizték a fákat. Ezzel ellentétben az ügyész a vád ismertetésekor elmondta, hogy a fákat 2016 óta senki sem vizsgálta meg. Azt, ami kidőlt, egy évvel korábban csonkolták, levágták a lombját. A két férfi fejenként akár 5 év börtönt is kaphat, ha bűnösnek találják őket – tudta meg a Tények.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.