"Nem én vagyok álmai nője!" Összeomlott a feleség, amikor meghallotta a férj vallomását

összetört
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 20. 12:30
Mindössze néhány szó mindent felborított, amit addig közösen felépítettek a házasságuk során.

A házasság többnyire egy kapcsolat betetőzését, amikor két ember, akik egymást a világon mindennél jobban szeretik, készen állnak arra, hogy együtt töltsék életük hátralévő részét. Egy feleség azt hitte, pontosan ezt az örök társat találta meg a férjében, ám négy évvel a házasságkötés után hidegzuhanyként érte egy véletlenül elkapott beismerés.

Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Az összetört szívű nő Redditen osztotta meg a fájdalmát: elmesélte, ahogy a férjével az együtt eltöltött évek során már rengeteg mindenen mentek keresztül. Elmondta, ahogy pár évvel ezelőtt a férfit rákkal diagnosztizálták, ami mindkettőjüknek nagy sokkot jelentett, de végül közösen átvészelték a nehéz időket - ahogy ott állt a férje mellett az anyagi nehézségek közepette is, vagy mikor a férfi mentális problémákkal küszködött. Azok után, hogy ennyi mindent átvészeltek együtt, amitől azt gondolta, csak erősebb lett a kapcsolatuk, érte igazán fájdalmasan a feleséget az, amikor véletlenül meghallotta, mit mond a férje egy látógatóban lévő barátjának. A másik férfi sosem volt szerencsés a szerelemben, az őt vigasztalni próbáló férj száján pedig az a vallomás szaladt ki: ő sem álmai nőjét vette feleségül.

 

Mindent megtettem, hogy segítsek neki. Ott voltam a csúcs- és a mélypontjain is. Láttam a jót, a rosszat és a csúnyát. Minden követ megmozgattam, hogy elérhesse az álmait

- panaszolta el a nő. 

A posztra érkezett kommentekben rengetegen osztoztak a feleség csalódottságában: sok felhasználó el sem akarta hinni, hogy mindazok után, amit érte tett, a férj ilyen kijelentést mert tenni róla. Akadtak azonban olyanok is, akik arra intették a posztoló hölgyet: mielőtt bármilyen következtetést levonna, előbb beszéljen a párjával.

Lehet, csak megpróbálta jobb kedvre deríteni barátját azzal, hogy azt mondta neki, az ő élete sem tökéletes. Elhiszem, hogy megbántotta az érzéseidet, de beszélj vele!

- idézett a kommentből beszámolójában a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.