"Én csak rá akartam ijeszteni" – Felháborító dolgokat vallott Bagdy Emőke fiának gyilkosa

Bagdy Emőke
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 25. 16:00 / FRISSÍTÉS: 2023. október 28. 06:36
Az 53 éves teológus 18 éves gyilkosa önvédelemre hivatkozik, pedig ő támadt késsel a fegyvertelen vendégre.

A magyar klinikai szakpszichológus, prof. dr. Bagdy Emőke fiát az egyesült államokbeli Phoenixben gyilkolta meg brutális kegyetlenséggel a 18 éves Yaaliyah Ezekiel Jackson. Az elsődleges információk szerint az 53 éves teológust tőrbe csalták, ugyanis egy konferenciára hívták Phoenixbe. A meghívója azonban nem tartózkodott a városban, ezért 18 éves, büntetett előéletű öccsét kérte meg, hogy engedje be vendégét, neki ugyanis volt kulcsa a lakáshoz. A teológus mit sem sejtett arról, kivel van dolga.

A 18 éves férfi már korábban is követett el bűncselekményeket  Fotó: Maricopa County Sheriff’s Office

Úgy tudni, hogy a két méter magas, erős testalkatú Jackson, aki csupán két hete szabadult és a fél életét börtönben töltötte, többször is megszúrta a törékeny termetű áldozatát. A történtek után ő maga értesítette a nővérét és a rendőrséget arról, hogy mit tett. 

Jacksont ezután letartóztatták, kihallgatásán pedig azt mondta, önvédelemből szúrta meg a teológust.

A bírósági dokumentumok szerint, miután ismertették a fiatal gyilkossal a jogait, részletesen elmesélte, hogy szerinte mi is történt a lakásban. Elmondása szerint aznap reggel hívta fel őt a nővére telefonon, hogy engedje be Zsoltot a lakásba, ugyanis pár napig nála fog vendégeskedni és Jackson volt az egyetlen a nőn kívül, akinek volt kulcsa a lakáshoz. Hozzátette, életében először találkozott áldozatával.

– Életemben nem találkoztam még vele korábban. Megérkezett, én ajtót nyitottam neki, majd bement a fürdőbe zuhanyozni. Miután végzett, megkértem, hogy vigye ki a személyes dolgait, amire ő azt válaszolta, hogy rögtön kihozza, várjak. Innen indult a konfliktus – idézi Jacksont a vádirat. 

Jackson a bírósági dokumentumok szerint azt mondta a nyomozóknak, hogy áldozata többször meglökte, Jackson pedig belökte őt a lakás konyhájába, ekkor kapott elő egy konyhakést.

Én csak rá akartam ijeszteni, ezért fejbe vertem őt a késsel 

– vallotta a gyilkos.

A hatalmas termetű, késsel támadó férfi azt állítja: fenyegetve érezte magát a fegyvertelen áldozattól, aki állítása szerint az arcába kapott. 

Sztorija hiteltelen és ingatag lábakon áll, és azt még ő is elismerte: annak ellenére szurkálta össze áldozatát, hogy egyáltalán nem látott fegyvert nála.

 

Körülbelül háromszor szúrhattam meg a konyhában, majd dulakodni kezdtünk és a hálószobában kötöttünk ki, ahol még kétszer vagy háromszor megszúrtam 

– olvasható vallomása a vádiratban.

A férfi ezután felhívta a nővérét, majd a rendőrséget, akik arra kérték, hogy maradjon a lakásban, a gyanúsított pedig így is tett. A helyszínre érkezve a mentők bementek a lakásba, és a hálószobában megtalálták a teológust, akit a helyszínen elhunytnak nyilvánítottak. 

A rendőrök bizonyítékként lefoglalták a henteskést, amivel a gyilkosságot elkövették.

 

Bagdy Emőke képtelen felfogni a történteket  Fotó: MTI

Bagdy Emőke szerint a fiát tőrbe csalták és rablógyilkosság áldozata lett, ugyanis támadóját még csak nem is ismerte, és nem is számított támadásra, ezért történhetett meg, hogy fia még csak nem is védekezett.

A fiamat – aki teológus volt – egy rendezvényre hívták, azonban tőrbe csalták. Szándékközösségben, többek által nyereségvágyból elkövetett rablógyilkosság volt. A bűntényt egyelőre a 18 éves, két méter magas, kisportolt Jackson vállalta magára, de más vitte el az autót, a mobiltelefont stb. Nem ismerte a fiam a támadókat, és még csak nem is védekezett, mert nem számított semmi rosszra. Jóindulatú, embereknek segítő, mélyen hívő ember volt. Vékony, 170 centiméteres jóságos kis ember

– mondta a Blikknek Bagdy Emőke.

A bíróság sem adott hitelt Jackson kétséges történetének, ugyanis csak egymillió dolláros óvadék ellenében engednék feltételes szabadlábra. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.