Erőszak

Elfajult a tornaóra Érden, az áldozat mindössze 11 éves

Farkas Ivett

Létrehozva: 2023.10.04.

Tornaórán esett egymásnak a két érdi srác. A megvert diák édesanyja is az erőszak áldozatává vált.

Hatalmas a felháborodás a szülők körében Érden. A település egyik általános iskolájában ugyanis az egyik diák megtámadta az osztálytársát, akinek olyan súlyos sérülései lettek, hogy kórházba kellett szállítani. Miután az egészségügyi intézmény feljelentést tett, pár nappal később az édesanyára is rátámadtak. 

Egy labdán verekedtek össze az érdi diákok Fotó: Pexels

Egy szülő hívta fel a figyelmet arra, hogy az egyik érdi általános iskolában brutálisan megverték egy volt óvónő fiát. Elmondása szerint az édesanya az iskola igazgatónőjéhez fordult segítségért, aki viszont nem vette elég komolyan az ügyet.

A fiút úgy megverte az egyik társa, hogy majdnem leszakadt a lépe. Kórházba kellett szállítani. Ezután a sértett anyukája bement az iskolába, hogy megkérdezze az iskola igazgatónőjét, hogy mégis hogyan történhetett ez meg. Végül még az édesanya lett kérdőre vonva, hogy ismeri a támadó fél családját, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni

– mesélte a felháborodott szülő.

Ahogy azt lapunk megtudta, a két 11 éves tornaórán játék közben a labda megszerzéséért küzdött, ez fajult verekedésbe. A feldühödött fiatal lábszáron majd többször hasba rúgta társát, végül a labdával is fejbe dobta. A megtámadott gyerek kórházi kezelésben részesült. Az orvosi vizsgálatok 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést állapítottak meg. A kórház végül hivatalból feljelentést is tett a rendőrségen.

Három nappal később a feljelentés után az anyukát futás közben egy ismeretlen tettes megtámadta és annyira megverte, hogy ő is kórházba került

 – folytatta a posztoló.

Többekben felmerült, hogy a két eset között összefüggés van és lehetséges, hogy az elkövető családja támadta meg az édesanyát a feljelentés miatt.

Nekem ez nagyon furcsa. Félholtra verik a fiát, majd pár nappal később az édesanyát is megtámadják... Nehezen tudom elképzelni, hogy a két eset egymástól teljesen függetlenül történt volna

– fejtette ki véleményét a férfi.

Lapunk felkereste a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik kérésünkre elmondták, a rendőrségre 2023. szeptember 28-án érkezett a bejelentés, miszerint egy Érd, Tétényi utca közelében futó nőt, ezidáig ismeretlen férfi többször megütött. Az Érdi Rendőrkapitányság feljelentés kiegészítést rendelt el, a körülmények tisztázása folyamatban van.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755323_auto_resized.jpg
origo.hu

Valódi bizonyítékokat találtak az időutazásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702170911
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hagyja magát Károly: nem enged fia érzelmi zsarolásának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756142_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tátva maradt szurkolók szája attól, amit Szoboszlai művelt az Anfielden

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756162_auto_resized.jpg
ripost.hu

Előkerült a királynő levele: megint hazudott Harry herceg és Meghan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756041_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Óvodai transzügyi felvilágosítást finanszíroz a német családügyi minisztérium

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702170911
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755623_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 10.: A Halak együttérző, az Ikrek vásárol vasárnap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756416_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zenészek testőre volt, most nemzetközi sztár: Ő Ádám Security - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702170911
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755259_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Az életét kapta tőlem ajándékba!" - vitát szított az anya, aki csak az egyik gyerekének ad karácsonyi ajándékot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702170911
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/CVuCNEX8feAzxv-CrpbS5F41996WAUL1zHpfBtWcCPI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI3YWY0OTg3NmYyZTQwMWFiMjI5Yjc4MWMwMDllNGFj.jpg
Búcsú

"Klaudia a csillagok közé költözött"– különleges emléket állított csillagász feleségének Ferenc

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/b67KSytqLry-pGJmXPnMEqaoRZ4MyC-IbMn9ZqZN4CY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkZDUwZTI1ZDhmMTQ4ZWM4ZDdkZDJiZDZkYzA1MDIx.jpg
Lángok

„Nem bírtam végignézni, ahogy az életem megsemmisül” - porig égett egy kétgyermekes család háza