A lassan a 17-et betöltő kínai srác osztálytársa volt a 15 éves magyarnak a Milánó elit magániskolájában. Mint ismert, június 3-án a kínai negyedben fegyverrel kiraboltak egy üzletet. A balfék akcióról itt írtunk részletesen.
Erre csak most derült fény...
A milánói magániskola igazán türelmes pontosan fizető tanulóival, mert a kínai származású fiatalt is csak azután csapták ki, hogy elkövette a 29. agresszív, fegyelmit érő cselekedetét az alma mater falai között. Ez pedig a lopás volt. Egy fülhallgatót orozott el egyik társától, majd a készüléket a magyarnak ajándékozta. Nála vették észre a tanerők, ő pedig elmondta, hogy a kínaitól kapta. Ezen a ponton kerekedett a pénz fölé a józan ész, és végre kirúgták a busás tandíjat fizető, ám megrögzött tolvajló kínait. Csakhogy a fiatal fejében a kicsapásának botrányos ügye úgy állt össze, hogy arról kizárólag a magyar fiú tehet.
Tartozol, és fizetni fogsz az árulásodért
– mondta a magyarnak.
Valami nagy dolgot csinálunk együtt, egy rablást, te meg én!
– susogta a 15 éves srác fülébe, aki aztán egy üzenetet is kapott, hogy mit vegyen a rablás előtt.
Hogy a magyar megvette-e tényleg a latex kesztyűt és a fekete pulóvert napszemüveggel, még nem nyert bizonyítást, de azért az a tény minden bizonnyal megkönnyíti a bíróság dolgát, hogy a két srác fekete pulóverben, napszemüvegben, kezén latex kesztyűvel lépett be a hipermarketbe, ahonnan aztán néhány száz eurót raboltak. A magyart rögtön elfogták, a kínai elfutott, de a bankkártyához szokott ifjú a nagy rohanásban kiejtette a zsebéből az összerabolt pénzt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.