A Budapesti Demográfiai Csúcs a demográfiai kérdések legjelentősebb nemzetközi stratégiai fóruma 2015 óta. Idén négy kontinensről mintegy 60 állam- és kormányfő, egyházi vezető, véleményvezér, médiaszemélyiség, gondolkodó, civil szervezeti vezető osztja meg gondolatait arról, miként teremthetünk biztonságos, kiszámítható jövőt a családok, a következő generációk számára.
Az esemény kapcsán Novák Katalin köztársasági elnök köszöntőjében így ír:
„A Budapesti Demográfiai Csúcs 2015 óta minden második évben az a fórum, ahol politikusok, egyházi vezetők, szakértők, a tudomány, a vállalati szektor és a média képviselői megvitatják a legidőszerűbb és legfontosabb, családokat érintő kérdéseket. A demográfiai válság továbbra is számos országot fenyeget, az Ukrajnában dúló háború, s az ebből eredő gazdasági- és energiaválság pedig globális kihívást jelent a családok fizikai, anyagi és lelki biztonsága szempontjából. Ezért az idei csúcstalálkozó központi témája a demográfia és a biztonság.”
Majd így folytatja:
„Napjainkban sokan lebecsülik vagy éppen megkérdőjelezik azt a szerepet, amelyet a családok ilyen nehézségek közepette is betöltenek. Pedig a családok lelki egészsége és létbiztonsága nemcsak a demográfiai és gazdasági kilátásainkat határozzák meg, hanem közösségeink egységét is alapjaiban befolyásolják. Földünk együttműködésen alapuló, biztonságos jövőjéhez nélkülözhetetlen, hogy a családok biztonságos jövőt tervezhessenek.”
Ezzel kapcsolatban számos kérdés megfogalmazódik, melyekről így Magyarország köztársasági elnöke:
„Hogyan erősíthetjük meg hagyományos közösségeket? Miként tudjuk erősíteni a gyermekek, a szülők és nagyszülők biztonságérzetét? Egyáltalán: mit jelent a biztonság a családok szemszögéből? Hogyan befolyásolja a (közösségi) média a családról való gondolkodást és mit mond a tudomány közösségeink jövőjéről? Hogyan védhetjük meg gyermekeinket a valós és a virtuális világ veszélyeitől, mit kezdjünk a mesterséges intelligencia fejlesztői által életre keltett új kihívásokkal? Miért nem születik elegendő gyermek Európában és mit tehetünk a folyamat megfordítása érdekében? Véget érhet-e valaha a kontinensünket sújtó demográfiai tél, és ha igen, milyen megújulás követheti? Milyen problémákkal néznek szembe ott, ahol gyarapszik a népesség, és hogyan hat ez ránk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük idén a választ.”
Novák Katalin hangsúlyozza: „Magyarország családbarát ország, ahol úgy gondoljuk, hogy a családokra fordított minden kiadás a legjobb befektetés – befektetés egy gyarapodó, élhető, biztonságos jövőbe. E meggyőződés jegyében épült fel az elmúlt évtizedben a világ egyik leginnovatívabb családügyi modellje Magyarországon, amely kiáll a tradicionális családi értékek mellett, támogatja a családalapítást, és az otthonteremtést, védi az életet és a hagyományos családot, és lehetőséget ad valamennyi állampolgár számára a minél teljesebb családi életre. Magyarország biztonságot, kiszámítható és tervezhető jövőt kínál a családok számára a bizonytalan, kihívásokkal teli világban. Ugyan rengeteg még a teendőnk, de büszkék vagyunk az elért eredményekre. Európában itt növekedett a legnagyobb ütemben a házasságkötések száma és a gyermekvállalási kedv, miközben a válások és a terhességmegszakítások száma csökken.”
Az eseményen rangos előadók szólalnak fel. Többek közt: Novák Katalin Magyarország köztérsasági elnöke; Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, Aleksandar Vucic szerb elnök, Giorgia Meloni Olaszország miniszterelnöke, Rumen Radev bolgár elnök, Nick Vujicic végtagok nélkül született motivátor.
A teljes névsor ITT található.
Nézd velünk élőben az V. Budapesti Demográfiai Csúcsot, kattints IDE!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.