Tragikus hirtelenséggel, rendkívül fiatalon, mindössze 36 évesen (pár nappal a 37. születésnapja előtt) életét vesztette Heidt Edina, a Gyulai Amazonok, majd a Dévaványai SE női labdarúgócsapat egykori futsalosa.
Halálát egykori klubja közölte Facebook-oldalukon, hétfő este:
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Heidt Edina – egykori labdarúgónk, aki több, mint 15 évig volt Gyula város női labdarúgásának motorja – a napokban tragikus hirtelenséggel életét vesztette. Felejthetetlen az emléke, melyet őrizünk utána. Edina mindössze 37 éves volt, kislányával előtte álltak élete legszebb évei. Felfoghatatlan, ami történt, egyszerűen nem találunk szavakat!
Edina a futsal pályafutása alatt játszott többek között a Szentes, az Univerzum, a Dévaványa, az Obsitos, a Berettyóújfalu csapataiban, de főleg a Gyulához kötődött hosszú éveken keresztül.
A Beol információi szerint a tragédia hátterében egy szerencsétlen baleset áll, amit Edina Fóton, egy vasúti átjáróban szenvedett el. A tehetséges magyar sportoló még középiskolásként kezdett el focizni, majd a gyulai egyesületet 15 évig szolgálta. Azóta a Dévaványai SE oszlopos tagja volt.
A futsalos halálát követően a Gyulai Amazonok kitartást kívánnak családjának, hátramaradt kislányának. Egy szép idézettel emlékeznek meg egykori, sikeres tagjukról:
Hiába mentél más hazába, itt minden olyan, mintha visszavárna. Ha ránk gondolsz a messze égi partról, Szinte hisszük, most is élsz ... csak alszol!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.