Emberek milliói várták ezt a pillanatot: a WhatsApp most bemutatta

WhatsApp
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 03. 17:30
Akik ezen a készüléken használják a csevegő alkalmazást, azok nagyon boldogok lehetnek.

A Meta tulajdonában lévő WhatsApp már egy ideje elérhető Apple Mac PC-ken, de a felhasználók szerint az egy ideje már elavult volt, és nagyon nehezen töltött be.

laptop, számítógép, internet, Shutterstock 621759176
Új WhatsApp verzió érkezett az Apple Mac számítógépeire Fotó: SFIO CRACHO / Shutterstock

A fejlesztők hallgattak az alkalmazást használók problémáira és már több hónapja dolgoztak az új számítógépes verzión, ami most meg is jelent. A Mac-felhasználók a frissítésnek köszönhetően nemcsak WhatsApp-hívásokat fogadhatnak anélkül, hogy az alkalmazás futna, hanem csoportos hanghívásokat is kezdeményezhetnek akár 32 másik emberrel. Emellett a Mac tulajdonosok akár nyolc másik emberrel videohívást is folytathatnak.

Ha a WhatsApp új verzióját még nem találod az App Store-ban, akkor érdemes várni néhány napot.

Sok Mac-felhasználó megörült annak, hogy a fejlesztők frissítették az elavult számítógépes WhatsApp alkalmazást.

Ez egy teljes értékű asztali alkalmazás, tökéletesen működik és egy másodperc alatt betöltődik, akárcsak a Telegram alkalmazás

- írta egy kommentelő az X-en (korábban Twitter).

Most már megszüntethetjük a webes verziót Mac gépeken, ez sokkal jobb

- idézett egy elégedett felhasználót a The Sun.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.