Aktuális

Elhatárolódott Karácsony Gergelytől a II. kerületi MSZP-s polgármester

Forgács Ágnes

Létrehozva: 2023.09.22.

Módosítva: 2023.09.22.

Tahóparkolónak azért nem nevezte és mentegette is egy kicsit.

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere  válaszolt a Bors levelére, melyben arról kérdeztük, hogy " tahóparkolónak" nevezi-e a járdán parkoló Karácsonyt Gergelyt is miután néhány napja több posztot szentelt annak, hogy Kern András szabálytalanul állt meg autójával.  Őrsi ezekben a posztokban nyilvánosan „tahóparkolónak” nevezte a művészt. A Bors megkérdezte a kerületi polgármestert, hogy ez a jelző most vonatkozik-e Karácsony Gergelyre is?

Most akkor Karácsony is "tahóparkoló"?

Őrsi Gergely a következőt válaszolta a Bors levelére:

"A szabályok mindenkire vonatkoznak. Számomra pedig alap, hogy köztiszteletben álló és ismert embereknek jó példát kell mutatniuk. Kern András után ezúttal a főpolgármestert szállító autó állt meg szabálytalanul járdán.

A kép alapján azt tudom mondani, én érzek különbséget aközött, hogy valaki saját otthona kapujában áll meg, és száll ki utasként egy autóból, és aközött, hogy valaki leparkol vásárolni a körút járdáján az egyik forgalmas gyalogátkelőnél, ráadásul sajnos nem először.

Bár Kern András filmjein nőttem fel, és személyesen Karácsony Gergelyt is kedvelem, ezek senkinek sem adnak felmentést a közösen meghozott szabályok alól.

Járdán megállni csak akkor lehet, ha azt tábla vagy útburkolati jel megengedi, és ezt a főpolgármester sofőrje nem vette figyelembe. Bízom benne, hogy egyszeri botlásról van szó, és a főpolgármester szolgálati autójával is igyekeznek szabály követően közlekedni.

Mindenkit arra kérek, aki szabálytalanságot követ el példamutatás helyett, hogy járuljon hozzá a bírság árával a kerület virágosításához!

Tisztelettel, Őrsi Gergely"

"Járdán megállni csak akkor lehet..."

 

A polgármester bár kimondta a lényeget végül nem nevezte TAHÓPARKOLÓNAK Karácsonyt és még mentegette is egy kicsit. Ott pedig egyenesen csúsztat, hogy "egyszeri botlásról" beszél. Hiszen Karácsony Gergely hosszú ideje tudatosan semmibe veszi a közlekedési szabályokat. 

Mindenkinek azt üzeni, hogy ezek őrá nem vonatkoznak... Őrsi Gergely figyelmébe ajánljuk az alábbi képsorokat:

Karácsonyt nem érdekli a buszsáv...
A mozgássérült parkoló...
És nem törődik a Megállni tilos táblákkal sem...
Egyszeri botlás? Rendszeres és tudatos szabályszegés...

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16745752_auto_resized.jpg
origo.hu

Csalás az egész női kézilabda-vb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22686_resized.jpg?avcount=1701954310
origo.hu

Elszakadt a valóságtól Zelenszkij, Amerikának elege lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747166_auto_resized.png
metropol.hu

Nem sikerült a mutatvány, roncsból mászott ki Jákob Zoli – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747505_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A szlovén újságíró elkezdte sértegetni Novák Katalint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16746855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mazsinak üzent Baukó Éva az ingatlanozás árnyoldaláról: "Csak a melleimet bámulja és kávézni hív"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747314_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A francia elemző már tudja, mi lesz a vége Macron és Orbán találkozójának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22691_resized.jpg?avcount=1701954310
origo.hu

Megszólalt Meggyes Dávid: Sajnálom, hogy vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16746665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Figyelmeztet a szakértő: ha így eszed a csokit, tönkreteszed vele a fogadat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1701954310
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/1124_resized.jpg?avcount=1701954310
life.hu

PMS-barát ételek, azaz mit fogyasszunk és mit ne a menstruáció előtti napokban?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1701954310
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/GuHHRs7uXJCq0tdFE2XTqArPZmqr7lBJlPiTS6FOZNw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkYzgxNGIyYjIzYzRjODc5YmU5ZWVmOTYxOWRjZGU5.jpg
Értékpapír

Nagy bejelentést tett Varga Mihály, hétfőtől már érvénybe is lép

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/MU4nTVZir5gpe8wp88kC-d_uccdYsLVSn7tV3dy2_pU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiZDA4ZDRlZGRlZTRlOTFiODk0YjAyYTJlNWQ5MGZk.jpg
Adócsalás

40 rendbeli adócsalással gyanúsítják a magyar Amnesty-főnök testvérét