Baleset

Sorsára hagyta áldozatát a 21 éves férfi, aki jogosítvány nélkül okozott autóbalesetet Csongrádon

Létrehozva: 2023.09.28.

A férfi autóval nekiment egy másik gépjárműnek, majd elhajtott a helyszínről, de a rendőröknek sikerült megtalálniuk őt.

A megalapozott gyanú szerint az elkövető még 2023. április 22-én az autójával Csongrád belterületén közlekedett, miközben figyelmen kívül hagyta a sebességkorlátozást. A rosszul megválasztott sebesség miatt nekiütközött egy előtte haladó autó oldalának, aminek utasa megsérült. A balesetet okozó 21 éves helybéli férfi a helyszínről segítségnyújtás nélkül tovább hajtott – írja a Police.hu.

Elhajtott a balesetet okozó sofőr. / Illusztráció / Fotó: Police.hu

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként napokon belül azonosították a sofőrt, akiről kiderült, hogy vezetői engedélye sincs, vagyis jogosítvány nélkül okozta a sérüléssel járó balesetet. A Csongrádi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként kihallgatták, ahol a bűncselekmény elkövetését elismerte a 21 esztendős férfi.

Segítségnyújtás elmulasztása vétsége miatt indult ellene eljárás, aminek a nyomozását a rendőrök most lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek