Tragédia

A nyári szünet elején még vidáman mosolygott: szülei karjában halt meg a 8 éves kislány

B.

Létrehozva: 2023.08.21.

Imádta az iskolát és sok barátja volt a 8 éves kislánynak.

Összetört annak a nyolcéves kislánynak a családja, akinél a rák egy gyógyíthatatlan formáját diagnosztizálták, és mindössze 12 nappal később elhunyt. Emily Smith éppen elkezdte az iskolai nyári szünetet, amikor egyik nap szokatlan karfájdalmakra panaszkodott szüleinek. Ezután bicegni kezdett, ezért Andy és Sarah kórházba vitték a gyermeküket, de sajnos már késő volt.

Imádta az iskolát és sok barátja volt a 8 éves kislánynak Fotó: JustGiving

 

Az orvosok MRI-vizsgálatot végeztek, és daganatot találtak Emily agyában.

 

A következő napokban ráadásul az is kiderült, hogy a rák egyik legagresszívabb, gyógyíthatatlan formáját.

Öt nappal az első MRI-vizsgálat után Emily kómába esett. Az orvosok megműtétötték, de már soha nem tért magához. Hat nap után, 2022. augusztus 8-án a kislány a szülei karjaiban halt meg.

Ő volt a legjobb testvér, akit valaha is kívánhattam. Egyszerűen csodálatos volt. Nagyon ügyes volt. Imádta az iskolát és sok barátja volt. Azt mondta, idősebb korában művész akar lenni

- mondta a kislány 12 éves bátyja, Harry.

A Mirror most azt írja, a család gyűjtést hozott létre a JustGiving-oldalon, hogy támogassanak egy gyermekkori agydaganatok kutatására létrehozott alapítványt. A szülők is azért osztották meg történetüket a nyilvánossággal, hogy felhívják a figyelmet a halálos daganatokra.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715069415
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megjött a várva várt bejelentés: kiderült, mennyiért tankolhatunk szerdától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715069415
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715069415
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715069415
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715069415
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?