Gyilkosság

"Azt éreztem, hogy beleőrülök"– Megszólalt a Müpánál megölt Márton gyászoló kedvese

K.K.P.

Létrehozva: 2023.08.20.

Módosítva: 2023.08.20.

Rosszkor volt rossz helyen és már soha többé nem térhet haza. A félreértésből agyonvert férfi a Müpa közelében vesztette életét. Három gyermeket hagyott hátra. Márton barátnője vele volt a tragédia estéjén. Az azóta is vigasztalhatatlan Tünde érzéseiről beszélt a Borsnak, hogy tisztázza a történteket.

Tünde és Márton egy csendesnek induló estén a Müpa közelében sétált. Akkor még nem sejthették, hogy többen rájuk támadnak majd, mely végzetes lehet Tünde kedvese, Márton számára.

Három gyermek édesapja volt Márton.

A férfit úgy megverték azon az estén, hogy kómába esett, majd néhány nappal később életét vesztette. A családapát három gyermeke, hét testvére, valamint kedvese is gyászolja. Nővére, Krisztina korábban elmondta a Borsnak, hogy addig nem nyugszanak, míg nem találnak magyarázatot a tragédiára. Ezúttal Tündét kérdezte meg a Bors, mivel ő is ott volt akkor este, így vélhetően ő az, aki a legtöbbet tudhatja az augusztus 3-ai eseményekről.

Az elején még azt éreztem, hogy beleőrülök Marci halálába, de rájöttem, hogy nem tehetek mást, bele kell törődnöm. Persze, azt szeretném, hogy a tettes elnyerje méltó büntetését, ennek érdekében pedig minden tőlem telhetőt megteszek. Kész vagyok elmondani az igazságot, ezt a rendőrségen is megtettem

– mondta a Metropolnak Tünde, Márton barátnője.

600 forintot találtak nála

Az előzetes hírek szerint felmerült a gyanú, hogy a támadók ismerhették Mártont, mi több, kifejezetten azért támadtak rá, mert úgy vélték, éppen magánál tartja a 80 ezer forintos heti fizetését, ám csupán 600 forintot találtak nála. Tünde azonban leszögezte: két külön ügy keveredett össze.

– Miután a Müpánál leszálltunk az 1-es villamosról, és a megálló lépcsőjén keresztül az épülethez értünk, Marci a földhöz vágta a táskáját, mert ideges volt. Mivel a nadrágja és az öve is bő volt, azok lecsúsztak, a párom pedig lehajolt. Éppen akkor ért oda egy társaság, amelynek egyik tagja úgy vélte, hogy Marci mutogatni kívánja a lányoknak a nemi szervét. Hiába mondtam nekik, hogy ilyesmiről szó sincs, a támadó lekapta magáról a pólóját, és úgy megütötte Marcit, hogy elesett és beütötte a fejét a betonba – emlékezett vissza a barátnő.

Hívtam a mentőket, ők pedig telefonon javasolták, hogy a páromat tartsam szóval. Még körülbelül öt percig észnél volt. Annyit mondott nekem, hogy »vigyázz magadra«, majd nem szólt többet. Először a rendőrök érkeztek meg, aztán egy motoros mentős, és csak őt követte a mentőkocsi. A rendőrök tartották a fejét, a mentősök aztán bekötötték az infúziót

– mondta a gyászoló Tünde, majd hozzátette:

– Nem tudom elfelejteni, hogy mielőtt eszméletlen állapotban elvitték volna a kórházba, a rendőrök megkérdezték, hogy Marci megmarad-e. Válasz nem érkezett. Szerettem volna a párom után menni a klinikára, de a rendőrök ezt nem hagyták, mert szükség volt a tanúvallomásomra. El kellett mondanom a részleteket, többek között, hogy a támadó milyen ruházatot viselt. Már hajnali kettő volt, mire elengedtek.

Marci több konfliktusba is belekeveredett aznap

Csepelen az egyik barátja, T. Dániel elkezdett poénkodni, hogy elveszi Marci pénzét. Ezt meg is tette, mire a párom erélyesen rászólt. Dani közölte, ha Marcinak kell a pénze, meg is kell érte verekednie. Marci ebbe bele is egyezett, de Danika lecsapta. A párom ezek után felállt, kezet fogtak, és megbeszélték, hogy majd később találkoznak, de Marcinak azonnal indulnia kell a Szentkirályi utcába, a fogászatra. El is mentünk, de valamiért nem fogadták, és 20 ezer forintot akartak tőle kérni a húzásért. Ezen felhergelte magát, és közölte: inkább bírja a fájdalmat

– mesélte Tünde.

Márton nem akart feljelentést tenni

A pár tehát visszaindult Csepelre. Ahogy leszálltak a hévről, a járdáról az úttestre esett. Az akkor érkező busz egy kicsit megcsapta. Rendőri intézkedés is történt, de a kedvesem nem óhajtott feljelentést tenni, mondván, a foga jobban aggasztja, mint az enyhe fejsérülése, és egyébként is ő volt a hibás, hiszen figyelmetlenül lépett az úttestre. A szintén kihívott mentősök azonban közölték vele, hogy egy CT-vizsgálat erejéig mindenképpen el kell szállítaniuk.

Marci ebbe csak azzal a feltétellel egyezett bele, ha én is vele tarthatok. A mentősök ennek nem látták akadályát, így beszállhattam velük a mentőautóba. A kórházban a szükséges vizsgálatot elvégezték, de az eredményre két órát kellett volna várnunk, amire a párom már nem volt hajlandó. Elindultunk hát, felszálltunk a villamosra, majd megérkeztünk a Müpához

– fejezte be Tünde.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek