„Halálos veszélyben voltál!” - rémisztő, mi derült ki a viccesnek szánt fotóról

vihar
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 28. 17:00
A kommentelők döbbentették rá a nőt a helyzet komolyságára.
Piréz

Egy, a Nagy-Britanniához tartozó Jersey szigetén élő nő éppen a kutyáit sétáltatta a tengerparton, amikor a haja egyszer csak égnek állt. Murisnak tartotta a dolgot, ezért lőtt egy szelfit, és kiposztolta a közösségi oldalára. 

Viccesnek tartotta a nő a látványt  Fotó: Facebook

Bizsergő érzést éreztem a fejemben, és a hajszálaim vagy 15 percig meredeztek

– írta a fotóhoz kísérőszövegként. Azt is elárulta, hogy közben mennydörgést hallott a mintegy 25 kilométerre fekvő francia partok felől. Csak akkor lepődött meg, amikor a kommentelők arra figyelmeztették, hogy ez korántsem tréfadolog.

Halálos veszélyben voltál!

– mutatott rá egyikük, aki szerint az ilyen elektromos feltöltődés biztos jele annak, hogy a lehető leggyorsabban el kell tűnni a környékről. 

Egy másik hozzászóló ki is fejtette, hogy ilyenkor fennáll az áramütés veszélye, a vihar ugyanis könnyen elektromos kisülést okozhat, mert a környezetéből kimagasló emberi test villámhárítóként vezeti le az áramot

Viharban ereszkedjen térdre, és hajoljon előre, de ne feküdjön el a földön, mert a nedves talaj jó áramvezető

– figyelmeztettek a meteorológusok, akiket a Daily Mail kérdezett meg az eset kapcsán. 

A Facebookon kezdődött csevegésből az is kiderült, hogy nem a brit nő volt az első, aki hasonlót tapasztalt, egy kommentelő is megosztotta saját képét, hozzátéve, hogy ugyanilyen élményt élt át, és neki sem volt fogalma a dolog veszélyéről

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.