Hős férj ment mentette meg szerelme életét Hajdú-Bihar vármegyében

mentőhelikopter
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 10. 14:15
A nő rosszullétre kezdett panaszkodni, majd nemsokkal később már nem lélegzett.
N.T.

A megható történetről az Országos Mentőszolgálat számolt be a Facebook-oldalán: bejegyzésük szerint a család szerda délután a közeli erdőben sétált, amikor az 50 év körüli nő hirtelen rosszullétre kezdett panaszkodni.

A hős férj azonnali reagálásnak köszönhetően menekült meg a felesége Fotó: OMSZ

Fájt a mellkasa és zsibbadt a karja, ezért férje inkább hazakísérte az asszonyt, aki le is dőlt pihenni, azonban mindössze néhány perc múlva a férfi már arra lett figyelmes, hogy szeretett felesége furcsán veszi a levegőt. Azonnal odarohant, de már nem tudta felkelteni.

Ezt követően hívta a mentőket, majd a telefonos utasítások alapján megvizsgálta szerelmét, aki ekkor már nem lélegzett. Mentésirányító rögtön több egységet, köztük mentőhelikoptert is riasztott a helyszínre, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta az aggódó férjet.

Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett. A nőt végül stabil állapotban, légi úton szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

írja a mentőszolgálat.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.