Hőstett

„Elkékülve lebegett a medencében” – strandoló mentette meg a hároméves kisfiú életét Százhalombattán

M.N.

Létrehozva: 2023.07.21.

A gyermekre a nagypapának kellett volna vigyáznia, de egy percre nem figyelt oda, ekkor történt meg a baj. A kisfiú kicsúszott az úszógumijából és elmerült. A fürdőzők már csak az édesanya szívszaggató kiabálására figyeltek fel.

„Egy percen múlt a kisfiú élete!” – kezdte a Borsnak Baranyi Brigitta. Az asszony éppen a családjával ment pihenni kedden a százhalombattai strandra, amikor mellettük életveszélybe került egy 3 év körüli kisfiú. A gyermek a testvérével és a nagypapájával volt a medencébe, amikor hirtelen kicsúszott az úszógumijából és elmerült. A fürdőzők már csak a gyermek édesanyjának a szívszaggató kiabálására figyeltek fel.

Ezen a strandon pihent a gyermek a családjával  Fotó: Bors

Olyan 13 óra körül kitaláltuk, hogy beugrunk a strandra egy kicsit kikapcsolódni

 – emlékezett vissza Brigitta. – A kisfiú, aki egy másik családhoz tartozott, egész végig ott úszkált mellettünk. A nagypapája vigyázott rá és a nagyobbik tesójára. Mi elkezdtünk labdázni és közben arra lettem figyelmes, hogy jön egy anyuka, aki hangosan kérdezgeti, hogy hol van a gyerek? Ekkor kezdtem el én is jobban figyelni és kiderült, hogy a nagypapa a nagyobbik gyerekkel kiment valamiért a medence szélére a gyerekek anyja pedig egy percre ott hagyta őket. Mondván, hogy a nagypapa szemmel tartja őket.

Brigitta elmondása szerint az anyuka keserves kiabálására figyelt fel mindenki, ugyanis abban az egy percben míg egyedül hagyták a gyermeket, ő kicsúszott az úszógumijából és elmerült a vízben.

Minden olyan gyorsan történt 

– mondta tovább. – Miközben kiabált az anyuka, megtaláltuk a gyereket. Szegénykém elkékülve lebegett a vízben, gyorsan elindultam felé, de előttem egy férfi megfogta és kirakta őt a medence szélére. Az anyuka ekkor a karjába vette, megölelte őt és sírva kiabálta, hogy: „Meghalt a gyerekem!” A kisfiú teljesen el volt kékülve, szerintem egy perc múlva tényleg meghalt volna… Azonnal odamentem, kivettem a gyereket az anyja kezéből és ráütöttem a gyerek hátára. Másodszorra elkezdte kihányni a rengeteg vizet, majd végül felsírt.

Végül nem volt szükség a mentőhelikopterre  Fotó: Bencsik Ádám

Brigitta szerint a vízimentők még csak a közelükben se voltak, amikor a gyermek fuldoklott.

– Mindenki sokkos állapotban volt. A gyermek egész családja zokogott. Igazából a nagypapa egész végig figyelte őket, egyetlen egy percre vette le a gyerekről a szemét… Akkor történt ez vele. A vízimentőkön pedig felháborodtam, ugyanis legalább 15 perccel később értek oda a fiúhoz, pedig nekik ott kellene lenniük a medencénél…

Információink szerint végül a gyermekhez mentőt és mentőhelikoptert is hívtak, de végül a vizsgálatok után a szülők szállították be az egyik budapesti kórházba a gyermeküket.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek