Interjú

Novák Katalin: irányítsuk oda a reflektort, ahova kevesebb fény jut

Létrehozva: 2023.07.08.

Módosítva: 2023.07.08.

Irányítsuk oda a reflektort, ahova kevesebb fény jut - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Nógrád Megyei Hírlapnak adott szombati interjúban.

Az államfő múlt heti nógrádi vármegye-látogatását követően adott interjúja a lap nyomtatott és online változatában is olvasható.

A köztársasági elnök a lapnak elmondta: Nógrád vármegyei látogatásának három napja alatt több olyan kistelepülésen járt, ahol korábban köztársasági elnök még nem, s ez láthatóan sokat jelentett az ott élőknek.

Novák Katalin kiemelte: szeretné, ha egyre többen tudnának Nógrádra rejtett erőforrásként tekinteni. 

Ha van támogatás és megfelelő figyelem, akkor a nógrádiak is meg tudják mutatni, mekkora erő van ebben a vidékben

 - mutatott rá, hozzátéve: Nógrád vármegye egyre erősödik, sok a rejtett tartaléka.

A vármegye lakosságának átlag feletti fogyását, öregedését felvető kérdésre azt mondta: meg kell teremteni azokat a körülményeket, infrastrukturális feltételeket, amelyek lehetővé teszik egy kistelepülésen élő számára is, hogy részese maradjon az ország vérkeringésének, kultúrához jusson, hogy legyenek számára elérhetőek különböző szolgáltatások, a gyerekei megfelelő minőségű oktatásban részesüljenek, hogy legyen előtte perspektíva - hangsúlyozta.

 

Mint mondta, erre egyre több jó példa van országszerte és Nógrádban is, a kormány részéről pedig megvan a szándék a vidéki Magyarország erősítésére.

 

A társadalmi problémákról, többek között a vármegyét érintő alacsony iskolázottságról szólva kifejtette: ahhoz, hogy a tanulatlanságot iskolázottság, a munkanélküliséget magas foglalkoztatás váltsa, a családalapításhoz pedig felelősségérzet kapcsolódjon, kellenek a segítők és kell a segítségre szorulók elszántsága is.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy mindannyiunknak van dolga azokkal, akik Magyarországon nehéz körülmények között élnek.

Novák Katalin a közfoglalkoztatást olyan eszköznek nevezte, amely segít vissza- vagy rátérni a munka világába vezető útra, megtapasztalni azt, hogy mit jelent fizetésért dolgozni, utána adózni, aztán adókedvezményekkel élni akár a gyermekek után. Ez is egyfajta tudatossághoz vezet - fűzte hozzá.

A honvédségre vonatkozó kérdésre elmondta többek között, hogy remélhetőleg sok emberhez eljut az Irány a Sereg! toborzókampány, az önkéntes tartalékos rendszer pedig szinte bárki számára nyitott.

A köztársasági elnök kitért arra is: meghallgatta a vármegye vezetőinek terveit arról, hogyan tehetik Nógrádot vonzóbbá turisztikai szempontból. Mint mondta, bízik benne, hogy megfelelő források biztosítása mellett Nógrád még jobban felírja majd magát Magyarország turisztikai térképére.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755543_auto_resized.jpg
origo.hu

Ascher Tamás megijedt, mert lebukott és megpróbálta eltüntetni, hogy Karácsony Gergelynek hízelgett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702167011
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754035_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nemrég egy megcsalt sztáranyukának csapta a szelet Demcsák Zsuzsa vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756679_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Most már biztos: a Liverpool a Premier League új éllovasa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755217_auto_resized.png
metropol.hu

Apa lett a sármos zenész, először mutatott képeket a babájáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756223_auto_resized.jpg
vg.hu

Megvan, ki lehetne Zelenszkij utódja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702167011
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754707_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Borbolya, az alig ismert gyulladáscsökkentő csodaszer: még főzhetsz is vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702167011
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hagyja magát Károly: nem enged fia érzelmi zsarolásának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702167011
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/CVuCNEX8feAzxv-CrpbS5F41996WAUL1zHpfBtWcCPI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI3YWY0OTg3NmYyZTQwMWFiMjI5Yjc4MWMwMDllNGFj.jpg
Búcsú

"Klaudia a csillagok közé költözött"– különleges emléket állított csillagász feleségének Ferenc

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/b67KSytqLry-pGJmXPnMEqaoRZ4MyC-IbMn9ZqZN4CY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkZDUwZTI1ZDhmMTQ4ZWM4ZDdkZDJiZDZkYzA1MDIx.jpg
Lángok

„Nem bírtam végignézni, ahogy az életem megsemmisül” - porig égett egy kétgyermekes család háza