Lászlónak hétfő este veszett nyoma a Dunában, amikor leugrott a Margit hídról és elmerült a folyóban. A Bors úgy tudja, hogy a fiatal szórakozni jött Budapestre egy barátjával, majd ittas állapotban ugrott a folyóba és elmerült. A BRFK információi szerint július 3-án 22 óra 55 perckor érkezett bejelentés, hogy egy ember a Margit hídról a Dunába esett, és elmerült.
A fiatal férfit keresték, holttestét pedig július 7-én, pénteken a Duna szigetújfalui kompkikötőjénél találták meg. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a Ráckevei Rendőrkapitányság az eset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja
– tájékoztatta a Borsot a BRFK Kommunikációs Osztálya.
László családja egészen a végsőkig aggódott és imádkozott, hogy előkerüljön a sokáig eltűntként jegyzett fiatal. Lapunk úgy tudja, hogy testvére még egy nappal a holttest megtalálása előtt is arra buzdította ismerőseit, hogy osszák meg a fiatal fényképét, hiszen a Duna bármelyik részén lehet már. A Bors információi szerint a férfi utoljára ismert ruházata szürke póló, fekete farmer és egy kék sporttáska volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.