Igazi összehangolt csapatmunkának köszönheti az életét egy elkeseredett férfi, aki az Erzsébet hídról vetette magát a Dunába. A férfit először egy biciklis szúrta ki, ugyanis gyanús volt neki, hogy az illető a korlát túloldalán ácsorog:
– Beszélgetni kezdett vele, majd arra sétált egy fiatal pár, és a kerékpáros megkérte őket, hogy hívják a 112-t. Ezután kaptuk mi a riasztást. Abban a pillanatban, ahogy megérkeztünk, a férfi beleugrott a folyóba – elevenítette fel a történteket Ács Tibor őrmester, aki éppen a közelben biztosított egy súlyos balesetet, de a hírek után azonnal a hídhoz rohan. Szerencsére látták, hova ugrott az elkeseredett férfi, így rögtön értesítette a központot, aki pedig a közelben lévő vízi rendőröket:
– Egyből elindultunk, de már jött is az információ, hogy „most ugrott le a fiatalember”. Látták, hogy nagy mennyiségű uszadék mellé ugrott, és abba kapaszkodva sodródik lefelé – mesélte tovább Morvai József törzszászlós, aki aznap a hajót vezette. Elárulta, hogy a közlekedésiek folyamatosan követték az útját, ahogyan az irányító központ is, így végül a Szabadság híd előtt megtalálták.
– Amikor észrevett minket, egyből elkezdett integetni – fűzte hozzá Virág István Richárd törzsőrmester, hajóvezető – Rögtön láttuk, hogy nem lesz annyira egyszerű a mentés. Úgy kellett odaállni, hogy nehogy sérülést okozzunk a férfinak, és a hajóban se essen kár, illetve nehogy beakadjon a hajó az uszadékba, mert akkor együtt sodródtunk volna. Emellett áradt a Duna, nagyon erős volt a sodrás!
Szerencsére a mentés sikeres véget ért, a férfit az összehangolt munkának köszönhetően végül partra tudták emelni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.