A makói piacon vásárolt barátaival egy 65 év körüli férfi, akihez vasárnap kérték a mentők segítségét. Először csak enyhébb rosszullétre panaszkodott, majd hirtelen teljesen legyengült. Leült pihenni egy kicsit, majd hirtelen eldőlt, és nem mozdult.
Több szemtanú is azonnal a beteg segítségére sietett, köztük egy fiatal elsősegélynyújtó is, aki tudta, mit kell tennie. Rögtön mentőt hívott, és a mentésirányítóval közösen megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett. Azonnal újraélesztés kezdődött a piac közepén, amihez a mentők perceken belül megérkeztek, és emelt szinten folytatták az életmentést. Az ellátás alatt többen felajánlották a segítségüket, köztük egy volt mentődolgozó is.
A piac árusai eközben igyekeztek távol tartani a kíváncsi vásárlókat, akik aggódva figyelték az eseményeket, és többen imádkoztak is a betegért. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, és a férfit stabil állapotban szállították kórházba – olvasható az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.