Kizárták a forró erkélyre a 11 éves kislányt, azonnal kórházba kellett vinni

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 23. 12:00
A gyermeknek a tűző napon kellett állnia.
LA

A sürgősségire kellett szállítani egy 11 éves lányt azután, hogy kiküldték őt a felforrósodott erkélyre és rosszul lett - számolt be róla a Paraméter.

Fotó: Juhász Gábor / MTI

Azt, hogy az eset pontosan hol történt, nem közölték, csupán annyit lehet tudni, hogy a szociális alkalmazottak a felügyeleti jog megítélésével kapcsolatban hallgatták meg Andrej gyerekeit. Az apát addig kiküldték a lakásból, és csak azután tudta meg, mi történt odabent, miután a szociális alkalmazottak távoztak.

Az egyikük délben az erkélyre küldte kollégáját a 11 éves lánnyal a tűző napra. Ott fél órát tartózkodtak víz nélkül, a gyerek hiába jelezte, hogy nem érzi jól magát. A nő azt mondta neki, addig nem mehetnek be, amíg a testvérével nem beszéltek meg mindent. 

Miután a szociális dolgozók távoztak, a lány a fejét és a gyomrát fájlalta, az apa pedig egyből kórházba vitte. Ott beigazolódott, hogy a hőség miatt lett rosszul, és infúziót adtak neki, este pedig már hazamehetett.

A szociális dolgozók eljárásmódját vizsgálják.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.